Fatty Arbuckle és egy színésznő a Leap Year című filmben 1921-ben
Fotó: Getty Images

Fatty Arbuckle és egy színésznő a Leap Year című filmben 1921-ben

​Amikor a szerelem invitálta magához a kaszást − 5 botrányos haláleset a történelemből

A halál sajnálatos dolog, de az összes módja közül kevés jobb van, mint a testi szerelem okozta elmúlás.


Valójában gyakrabban fordul elő, mint azt a gondolnák: egy 2003-as német tanulmány szerint a hirtelen bekövetkező halálesetek mintegy 0,6%-a szeretkezés közben történik meg. Vesd bele magad a történelem leglenyűgözőbb haláleseteibe, amelyeket egytől egyig a testi vágy idézett elő!

Ez is érdekelhet: 4 történelmi „tény", ami valójában egyáltalán nem igaz

​1. A miniszterelnök, aki túl szorosan ölelt egy szobalányt

Henry John Templeton, 3rd Viscount Palmerston (1784 - 1865) 1830 és 1865 között volt a brit külpolitika feje, Nagy-Britannia ebben az időszakban állt hatalma csúcsán. 1809-től 1828-ig hadügyminiszteri, 1830-tól 1841-ig és 1846-tól 1851-ig külügyminiszteri, majd 1855-től 1858-ig, illetve 1859-től 1865-ig kétszer miniszterelnöki posztot töltött be. Ő az egyetlen brit miniszterelnök, aki hivatalában halt meg, és nem is akármilyen haláleset volt ez. 1865. október 18-án a nyolcvanéves miniszterelnök, aki még mindig masszív egészségnek örvendett, állítólag egyik cselédjét szerette épp a biliárdasztalon. Úgy tűnik azonban, túlságosan megerőltette magát, ami a 81. születésnapja előtt két nappal bekövetkezett halálához vezetett.

​2. A kétszeres pápa, aki nem vetette meg a paráznaságot

VIII. Le\u00f3 p\u00e1pa

VIII. Leó pápa

Fotó: Icas94 / De Agostini Picture Library / Getty Images

VIII. Leó pápa (915-965) kétszer volt Szentatya − vagy legalábbis annak vallotta magát. Kevésbé arról ismert, hogy mit tett életében, sokkal inkább arról, hogy hogyan távozott a földi létből. 963-ban XII. János pápa és I. Ottó császár viszonya megromlott, Ottó megszállta Rómát, XII. János pápát pedig menekülésre kényszerítette, és VIII. Leóval helyettesítette őt a Szentatyai tisztségben. Miután azonban a császár elhagyta Rómát, a trónfosztott XII. János visszatért és lázadást szervezett, amely arra kényszerítette helyettesét, VIII. Leót, hogy I. Ottó császárnál keressen menedéket. XII. János pápát azonban alig néhány hónappal hivatalba lépése után egy feldühödött férj megölte, aki intim helyzetben kapta őt rajta a feleségével. I. Ottó császár hamarosan megostromolta Rómát, elfoglalta a várost, és arra kényszerítette a rómaiakat, hogy ismét Leót ültessék a pápai székbe. Ám Leó szintén nem sokáig élvezte a pápaságot: 965. március 1-jén miközben örömittasan erőlködött egy szexuális harcban, túlságosan megerőltette magát, és halálos szívrohamot kapott.

Ha tovább olvasnál: 6 hihetetlen történelmi tény

​3. Egy botrányos halál, amely tönkretett egy csillagot

Roscoe Conkling Arbuckle (1887 - 1933), ismertebb nevén Fatty Arbuckle, a némafilmkorszak szupersztárja volt, komikus, rendező, forgatókönyvíró. A körülbelül 136 kilogrammot nyomó színész szerethető és vidám kövér fickóként ismerték. 1921 szeptemberében ő és néhány barátja egy San Franciscó-i hotelben luxuslakosztályaiban vad bulit rendeztek, ahol a szex és a pia volt a főszerepben. Ám a mulatozás egy pontján egy feltörekvő színésznőt, Virginia Rappe-ot súlyos rosszulléttel találták meg. Két nappal később kórházba szállították. Egy barátja azt állította, hogy Arbuckle megerőszakolta Rappe-ot a partin, az orvosi vizsgálatok azonban nem találtak bizonyítékot erre. Másnap Rappe meghalt hashártyagyulladásban, amit egy megrepedt hólyag okozott. Az újságok egyből célba vették a szerencsétlen színészt: azt állították, hogy a súlyával ölte meg Rappe-ot, más történetek szerint egy jégdarabbal – sőt, Coca Colás üveggel − hatolt be a nőbe. A nyomozók végül arra az elméletre jutottak, hogy a túlsúlyos Arbuckle-lel folyatott szex közben repedt meg a nő húgyhólyagja. Arbuckle tagadta, hogy bármi rosszat tett volna, de letartóztatták. Végül orvosszakértők bebizonyították, hogy Rappe hólyagja belső gyulladás áldozata lett. Arbuckle-t felmentették, de hírneve és tekintélye soha nem állt helyre.

​4. Az alelnök, aki „nyeregben" érezte magát

Rockefeller \u00e9s feles\u00e9ge 1970 k\u00f6r\u00fcl

Rockefeller és felesége 1970 körül

Fotó: PL Gould/IMAGES/Getty Images

Nelson Aldrich Rockefeller (1908-1979) beleszületett a luxusba, és mind üzletemberként, mind politikusként sikeres ember volt: ő volt FDR és Truman elnökök külügyminiszter-helyettese, Eisenhower alatt pedig az egészségügyi, oktatási és jóléti miniszterhelyettes. 1959 és 1973 között New York kormányzójaként, 1974 és 1977 között pedig Gerald Ford alelnökeként tevékenykedett. Liberális republikánus volt: New York kormányzójaként környezetvédelmi erőfeszítéseket vezetett, kiterjesztette az orvosi ellátást, és létrehozta a New York Állami Művészeti Tanácsot. 1979. január 26-án 70 évesen azonban váratlanul elvitte egy szívrohamban, állítólag az íróasztalánál − ami nem bizonyult igaznak. A valóságban a West 54th Street-i városi házában halt meg, egy nála öt évtizeddel fiatalabb nő, Megan Marshack nevű segédje társaságában, akivel túl hevesen estek egymásnak. Családja megpróbálta tagadni Nelson halálának körülményeit, az igazság azonban hamar kiderült.

​5. Isten ostora nem bírta el a túl sok szeretetet

Attila a hun (406 - 453) egy több törzsből álló, Kelet- és Közép-Európára kiterjedő, a hunok által uralt birodalmat irányított. Uralkodása alatt rettegésben tartotta a világot, és kiérdemelte az „Isten ostora" becenevet. Megszállta Perzsiát, terrorizálta a Keleti és Nyugati Római Birodalmat, és kifosztotta a Balkánt. 450-ben a nyugat-római császár húga Attila segítségét kérve próbált megmenekülni egy idős arisztokratával kötött eljegyzés elől, és elküldte neki az eljegyzési gyűrűjét. Ő ezt házassági ajánlatként értelmezte, és hozományként a Nyugat-római Birodalom felét kérte. Amikor a rómaiak elzárkóztak, Attila betört, és a tőle megszokott pusztítást végzett, mielőtt végül a katalauniai mezőkön vívott csatában 451-ben megállították. Azt tervezte, hogy 453-ban ismét megtámadja Konstantinápolyt, de ámokfutása végül abban az évben véget ért, miközben új feleségével való esküvőjét ünnepelte. Isten ostora túlzásba vitte a szerelmeskedést és a piát: kábulatba itta és kimerítette magát. Vérezni kezdett az orra, majd megfulladt a saját vérében.

Forrás: History Collection


A figyelmetekbe ajánljuk