Taylor Swift kiadott egy új verziót 13 éves slágeréből

Taylor Swift kiadott egy új verziót 13 éves slágeréből

Elvesztette a kontrollt az eredeti verzió felett, úgyhogy felvett egy újat, ezzel cselezve ki volt kiadóját.


Taylor Swift tinédzserként egy igencsak előnytelen szerződést írt alá első kiadójával, a Big Machine Recordszal, a megállapodás értelmében ugyanis nem birtokolta saját masterfelvételeinek jogait. Vagyis nincs kontrollja afelett, hogy mit kezdenek a dalaival. Éppen ezért amikor lejárt a szerződése, átigazolt a Universal Music Grouphoz, ahol már biztosították számára, hogy saját dalai eredeti felvételeinek az énekesnő lesz a jogtulaja.

Ugyanakkor megpróbálta visszavásárolni korábbi dalainak master-jogait, korábbi kiadója viszont csak úgy lett volna hajlandó visszaadni neki, ha aláír velük még egy évtizedre. Később aztán a Big Records tovább adta a jogokat Scooter Braun sztármenedzsernek, aki Swift nagy nemezise a szórakoztatóiparban, majd a jogok nemrég tovább kerültek egy céghez, amiben Braun részvényes. Vagyis fújhatja Lover előtti dalokat.

Ugyanakkor van egy apró jogi kiskapu. Ugyanis a dalok szerzőjeként készíthet belőlük feldolgozást és új verziót, sőt ki is adhatja azt, ráadásul azoknak a felvételek masterjeinek már jogbirtokosa is lesz. Úgyhogy most éppen újrarögzíti az összes albumát, áprilisban már meg is jelenik a 2008-as Fearless új verziója 6 soha nem hallott új dallal, amit még 18-19 évesen írt.

Most pedig a lemez egyik kislemezének, a Love Storynak az új verziója. Sok különbség egyébként nincs a két verzió között. Swift hangja sokat fejlődött, továbbá teljesen más a dal keverése. A hangszerek a dalban jobban elkülönülnek, némelyik pedig kevésbé veszik bele a háttérbe. Ugyanakkor nagyon éles füllel kell hallgatnunk, hogy mindezt észre vegyük egyből.


A figyelmetekbe ajánljuk