man in white dress shirt playing trumpet

1985-ben egy amerikai szaxofonos, Merryl Goldberg három zenésztársával Moszkvába utazott egy rendkívül fontos találkozóra. Az utazásra gondosan becsomagolta a kottákat és más fafúvós kellékeket, hogy azokat a Szovjetunióba vigye. Az egyik kottafüzete azonban rejtett információt tartalmazott.


Egy saját maga által kifejlesztett kódot használva Goldberg elrejtette a neveket, címeket és más részleteket, amelyekre a bandának szüksége volt az útjukhoz, olyan kézzel írt kompozíciókban, amely egy laikus szem számára valóban úgy nézett ki, mint a valódi dallamok. Goldberg és kollégái nem akartak részleteket közölni a szovjet tisztviselőkkel arról, hogy kiket terveznek meglátogatni, és mit szeretnének csinálni az útjuk során.

Mostanra azonban kiderült, hogy a Fantom nevet viselő zenekarral akartak találkozni.

Az együttest Goldberg úgy írta le, mint zsidó refusenik (zsidók, akiknek megtiltották, hogy kivándoroljanak a Szovjetunióból), keresztény aktivisták és Helsinki megfigyelők – akik az 1975-ös helsinki záróokmány szovjet betartását követték nyomon.

Az amerikaiak útját egyébként az Action for Soviet Jewry (ma Action for Post-Soviet Jewry) nevű nonprofit szervezet finanszírozta és koordinálta, amely humanitárius segélyezéssel foglalkozik. A volt Szovjetunióban, és a szovjet zsidók Izraelbe és az Egyesült Államokba való kivándorlásának segítésére összpontosított.

Az utazás ritka és különleges lehetőség volt az amerikai és a szovjet zenészek számára, hogy a vasfüggöny mögött találkozzanak és együtt zenéljenek. Az amerikai zenészek számára ez egyúttal alkalmat adott arra is, hogy információkat csempésszenek a segélyezési erőfeszítésekről és tervekről a Fantom tagjainak.

Goldberg és kollégái, akik mindannyian zsidók, külön-külön, párban utaztak Moszkvába, hogy kevésbé keltsenek gyanút. Az Egyesült Államokban kiképezték őket különféle kellemetlen eshetőségekre is. Mint például, hogy miképp reagáljanak a kihallgatásokra, de figyelmeztették őket arra is, hogy az utazásuk során számítaniuk kell a megfigyelésre, sőt akár szovjet tisztviselőkkel is összefuthatnak. De mindezek előtt a legfontosabb lépés az volt, hogy Goldberg egyáltalán átjutassa a noteszát a határon.

Amikor megérkeztünk, azonnal félrehívtak minket, és mindent átnéztek a csomagjainkban. Őrület volt. Kinyitották a kottafüzetem, és volt benne néhány eredeti dallam. Ha nem vagy zenész, nem tudod mi micsoda. Oldalról oldalra végigmentek mindenen és aztán visszaadták.

nyilatkozta nemrégiben Goldberg.

Goldberg azt mondja, hogy bár a kód működött, és a szovjet tisztviselők nem kobozták el a személyes tárgyaikat mind a négy férfit kihallgatták arról, hogy mit terveznek a Szovjetunióban.

Bevittek minket egy szobába és egy nagydarab, zömök fickóval találtuk szembe magunkat, aki folyamatosan az asztalra csapkodott és kiabált velünk

– emlékezett vissza.

Egy kis ismertető, hogy mégis mit alkotott a szaxofonos:

A zenei hangjegyek nevei az A-tól G-ig terjedő betűket foglalják magukban, így önmagukban nem nyújtanak teljes ábécét. A kód létrehozásához Goldberg az ábécé betűit a kromatikus skála hangjegyeihez rendelte, amely egy 12 hangú skála, amely a lehetőségek bővítése érdekében félhangokat (dúr és flat) is tartalmaz. Néhány példában Goldberg csak egy hangterjedelemben, az úgynevezett szopránkulcsban írt. Másokban kibővítette a regisztert, hogy több betűt tudjon kódolni, és hozzáadta a basszuskulcsot, hogy a zenei skála tartományát kibővítse. Ezek a részletek és variációk is valósághűvé tették a kódolt zenét.

A számokat Goldberg egyszerűen a kottalapok közé írta, ahol elvétve akkordszimbólumokat láthatunk. A kompozíció egyéb jellemzőit is hozzáadta, mint például a ritmusokat, a kulcsjelzéseket, a tempójelzéseket. Ezek többsége azért volt ott, hogy a kotta hiteles legyen, de némelyikük a kottában elrejtett betűk kódolt kiegészítéseként szolgált. Időnként még apró, táblázatokkal összetéveszthető ábrákat is rajzolt, hogy emlékeztesse magát arra, hol van egy találkozóhely, vagy hogyan kell valamit átadni.

Bár valaki technikailag lejátszhatta volna a kódot zeneként, az kevésbé hangzott volna dallamnak. Inkább olyan lett volna mintha egy macska lépkedne a zongora billentyűin.

Kiválasztottam egy hangot a kezdéshez, és onnan alkottam meg az ábécét. Ha egyszer megismered, a végén elég könnyű lesz leírni dolgokat. A barátaimnak is megtanítottam a kódot. Arra használtuk, hogy felvegyük az emberek címét és más információkat, amikre szükségünk volt, hogy megtaláljuk őket. És kódoltunk dolgokat, amíg ott voltunk, hogy képesek legyünk felvenni néhány információt az emberekről és a kivándorlási törekvéseikről, valamint olyan részleteket, amelyekről azt reméltük, hogy segíthetnek más embereknek abban, hogy távozást kérjenek

– mondja Goldberg.

A nyolcnapos utazás során a zenészeket folyamatosan szovjet ügynökök követték, és többször megállították őket kihallgatásra. Goldberg azt mondja, hogy a Fantom zenekar tagjai, akik mindannyian hasonló bánásmóddal szembesültek a mindennapi életükben, tanácsokkal és bátorítással látták el őket. Amikor pedig az amerikaiak aggodalmukat fejezték ki, hogy jelenlétük veszélyezteti őket, az aktivisták határozottan kiálltak az együtt töltött idő fontossága mellett.

A második este együtt játszottunk, amikor bejött a KGB, és mindent lekapcsoltak. Kikapcsolták az áramot; ijesztő volt. És mégis, amikor zenélünk, senki sem veheti el tőlünk a szabadság érzését. Együtt játszani és a zenén keresztül kommunikálni az emberekkel semmi máshoz nem hasonlítható. Meglepett, hogy milyen erőt adott az ottani embereknek.

– mondta Goldberg.

Az amerikai együttes ezután Jerevánba utazott azonban a zenészeket elfogták és visszakísérték őket Moszkvába, ahol a szovjet ügynökök elkobozták az útlevelüket. Goldberg szerint a csoportot több órán át kocsikáztatták Moszkvában, talán ijesztgetésként, mielőtt végül megengedték, hogy együtt maradjanak egy kollégiumi szobában, amelyet géppisztolyos szovjet fiatalok őriztek.

Ilyenkor az ember azt gondolja, hogy Szibériába viszik. Nagyon ki voltunk borulva. Így aztán aznap este tovább zenéltünk egymásnak. És játszottunk egy szeretett orosz népdalt, de dallamosan, hogy bosszantsuk az ajtónk előtt álló fiatal katonát. Ez erőt adott neknük.

– gondolt vissza.

Végül közölték velók, hogy Svédországba deportálják őket. Bár a tisztviselők ismét átkutatták a holmijukat, mielőtt felengedték volna őket a gépre, a kottát egy ügynök se emlegette. Sőt, Goldberg a fényképezőgépének filmjét is visszakapta.

Nem adtak indokot a kiutasításukra, és az amerikai tisztviselők még mindig várják a szovjet külügyminisztérium tájékoztatását. A szóvivő azt mondta, hogy a kiutasítás úgy tűnik, hogy a grúz disszidensekkel való találkozójukkal függ össze

– jelentette a Reuters a helyzetről szóló táviratban 1985. május 31-én.

Goldberg azt mondja, hogy bár később megtudta, hogy néhány szovjet aktivista nem úszta meg büntetés nélkül a látogatást, az út során megismert emberek közül néhányan végül végleg elhagyhatták a Szovjetuniót. Megjegyzi, hogy bár a zenei kódját nem lett volna túl nehéz megoldani, a trükk mégis elérte a célját, ezzel pedig egy elegáns titkosítási módszert alkotott meg.

A figyelmetekbe ajánljuk