STRAND fesztivál madártávlatból
Fotó: STRAND Fesztivál

Idén is remek programokkal vár mindenkit a STRAND Fesztivál Zamárdiban

Augusztus 22-én nyitja meg kapuit Zamárdiban a MOL Nagyon Balaton-programsorozatának legfontosabb eseménye, a 12. STRAND Fesztivál, ahol 25 helyszínen közel 200 program várja a fesztiválozókat. A brit Chase & Status és Elderbrook, valamint a brazil szupersztár, Alok is szerepel a programban, illetve idén a Balatonon csak a STRANDon lép színpadra Azahriah és a Halott Pénz. Felépül a „magyar tenger" legmagasabb tornya is, ahonnan a közönség feje felett lehet majd belecsúszni a tóba, STRAND ART címmel pedig kortárs képzőművészek és alkotásaik egész sora érkezik a fesztivál területére. A STRAND Fesztivál idén is a cirkusz világát idézi: a nagyszínpadon a fő fellépők előtt látványos produkciók láthatóak majd, a parton pedig bohócnak, artistának, gólyalábasnak, bűvésznek tanulhat bárki, aki kedvet érez hozzá. A legfontosabb helyszín természetesen most is maga a tó: a Balaton legszebb panorámájával vár mindenkit a STRAND Fesztivál augusztus 22. és 24. között Zamárdiban.


A három fő színpadon egymást váltják azok a hazai előadók, akik országszerte a legnagyobb klubok és koncerthelyszínek főszereplői. Azahriah és a Halott Pénz csak Zamárdiban lép fel nyáron a Balatonon, de többek között érkezik még Majka, a Bagossy Brothers Company, Krúbi, Beton.Hofi, a Carson Coma, Rúzsa Magdi, a Valmar, vagy éppen T.Danny és Pogány Induló. A STRAND a kezdetek óta fontosnak tartja, hogy a legaktuálisabb, legizgalmasabb produkciók minden évben nagy számban jelen legyenek a programban. A nemzetközi mezőnyből pedig a Chase & Status, Alok és Elderbrook vállalt fellépést a Balaton egyik legnagyobb eseményén.

A vízparti Telekom Kraft Tábortűz vendége lesz Kiss Tibi és az Aranyakkord, Járai Márk, valamint a Carson Coma „akusztik” csapata, Giorgioval és Barnival. A MOL Nagyszínpad programja minden nap éjfél előtt zár. A headlinerek után az FOH Club Stage-en a Smile, a Midlife Crisis és a Roma Soul egészen hajnalig igazi házibuli hangulatot ígér. Ugyancsak új helyszín a Rádió 1 Stage, ahol a legnépszerűbb DJ-k közül a World is Mine és a DISCO* S HIT csapata hozza a legjobb zenéket. Az MBH Influencer Club House várhatóan a STRAND egyik központjaként várja a fesztiválozókat, napközben a GlowStationben csillogó és világító sminket kaphatnak és kipróbálhatják a 360 fokos selfie kamerát, esténként pedig igazi kuriózumok és bestsellerek váltják itt egymást: Bruno & Spacc, LL Junior, T. Danny x K.Kevin. A fesztiválok törzsvendégei tudják, hogy a legnagyobb házibuli hangulat az Unicum Bár helyszínén várható, a Coke Studio Stage pedig az elektronikus zene képviselőit vonultatja fel. A vízparton a Buborékok Nyara Plázson találkozhatunk, ahol egész nap a vízparton pihenhetünk, hűsítő koktélok kíséretében élvezve a tihanyi panorámát.

A STRANDon idén is jelentkezik a Telekom PodcastFest változatos témákkal, vendégekkel és podcasterekkel. Különféle témákban szólalnak meg a Highlights of Hungary idei nagykövetei, Lackfi János író, költő Csemer Boglárkával, dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus dr. Benkovics Júliával, Gyurta Dani olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó pedig T.Danny-vel beszélget majd. Előadást tart Dr. Buda Lorina, geopolitikai kutató, a Strand Fesztivál fenntarthatósági nagykövete. Kinyit a Balaton egyik legszebb kertmozija a víz partján, tihanyi panorámával. Esténként 2-2 film látható, olyan klasszikusok, mint a Házibuli vagy a Csinibaba és friss alkotások – többek között a Bagossy Brothers Company – 10 éve úton – amelyek mind a zene világához köthetők. Szombaton egy rekord is megdőlhet a STRAND küzdőterén: Marics Peti vezetésével indul a vonatozás Demjén Ferenc ikonikus dalára, ami a decemberben mozikba érkező „Hogyan tudnék élni nélküled?” című romantikus zenés vígjáték előzeteseként, több ezer fesztiválozóval robog végig a Balaton partján.

A STRAND programjában idén is kiemelt szerep jut a cirkusz világának. A Fővárosi Nagycirkusz és a Rippel-fivérek is látványos előadással készülnek, a németországi Oakleaf utcaszínházi produkciója pedig a közönség sorai között vonul fel. A cirkuszi negyed déltől késő estig nemcsak látványos bemutatókkal várja a közönséget, hanem itt valóban mindenkire szerep vár, aki ki szeretné próbálni magát az artisták, gólyalábasok, bohócok és bűvészek világában. A STRAND kiemelt partnere, a Fővárosi Nagycirkusz által delegált FreeFall csoport artistái különleges dobó számmal, a Líra Vurstli színészei irodalmi játékokkal, Kiss V. Balázs illuzionista stand-up magic show-val és bűvész workshoppal, a tűzzsonglőrök pedig izgalmas előadással készülnek. A Rippel Brothers Akadémia nemcsak erőművész bemutatót tart, de aCirkuszi Kalandparkban artistáik segítségével bárki kipróbálhatja az akrobatikus ugrásokat az Európában egyedülálló, 15 méter hosszú ugrócsíkon, de gumiasztalon és drótkötélen is lehet egyensúlyozni. A PIROS ORR Bohócdoktorai idén is velünk lesznek, hogy jókedvre hangolják, megnevettessék, közös játékra hívják a fesztiválozókat. A Band of Street csapata pedig 3 napon át fel-felbukkan majd a közönség soraiban, hogy egy mozgó-zenélő cirkuszi társulat mintájára velük énekelhessük kedvenc dalainkat.

A STRAND Fesztiválon idén is kiemelt szerep jut a kortárs képzőművészetnek is. 50-nél is több alkotást mutatnak be a fesztiválon felépülő pop-up galériában, illetve a fesztivál szinte egész területén. A meghívott művészek sok esetben nemcsak az alkotásaikkal lesznek jelen, de személyesen is találkozhat velük a közönség, tárlatvezetésre és közös alkotásra is számíthatunk. Az illusztris névsorban Barakonyi Zsombor, Bereczki Kata, Cserbik Rita, Ef Zámbó István, Fajó János, Kiss Tibor, Osgyányi Sára és Sibitka Panni is szerepel. Az Andrássy úti HAB csapata művészeti előadásokkal és műhelyprogramokkal készül a STRAND ART helyszínére. Míg Weiler Péter a cirkusz tematikához kapcsolódva Houdinit idézi meg egy közel 100 m2-es alkotással, amely erre az alkalomra készült.

A MOL szinte a kezdetek óta fő partnere a STRAND Fesztiválnak.

A MOL Nagyon Balaton programsorozat zászlóshajójaként immáron tizenkettedik éve a STRAND Fesztivál zárja a nyarat. A STRAND több mint egy fesztivál a sok közül. A Balaton partján minden évben összegyűlnek az adott év legizgalmasabb zenei produkciói, de a kortárs képzőművészet, az irodalom, a film és a sport is szerepet kap a programban. A Best of Balaton kurátoraként kifejezetten várom már az idei fesztivált, hiszen itt derül majd ki, hogy a nagyközönség ajánlásai alapján mely balatoni helyszínek, látnivalók és érdekességek kerülnek fel a Best Of Balaton 2024 listájára

– árulta el Pantl Péter, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója.

További információ, jegyek: https://www.strandfesztival.com/

A figyelmetekbe ajánljuk