
A játék véresebb lesz, mint valaha: megérkezett a Squid Game 3. évadának előzetese
A Netflix most bemutatta a harmadik évad első előzetesét, amely előrevetíti a végső leszámolást Gi-hun és a Frontember között.
Ezt is olvasd el! Triplán ütnek: 6 legendás filmtrilógia, amit egyszer mindenkinek látnia kell
A Screen Rant információi alapján
a sikerszéria Gi-hun történetének végső fejezetéhez érkezik, aki most már nem csupán a saját életéért, hanem a többi játékos megmentéséért is harcol.
Az előzetes több új karaktert és játékot is bemutat. Az egyik jelenetben rózsaszín egyenruhás őrök egy fekete dobozt visznek, benne Gi-hunnal, máshol pedig láncra verve tűnik fel.
A legújabb játék során a szereplők piros vagy kék golyókat húznak egy automatából, a helyszín pedig egy kés alakú előcsarnokkal utal a következő kör brutalitására.
A Netflix által közétett fotókon pedig azt láthatjuk, hogy Jun-hee piros golyót választ, míg Yong-sik és anyja, Geum-ja egymást vigasztalják. Egy poszteren Gi-hun fekete dobozok között áll, melyek a halott játékosok nyughelyei lehetnek.
Még több érdekesség! 6 kiváló sorozat, ha imádtad a Kamaszokat
A rövid előzetes alapján a harmadik évadban a piros és kék csapat között minden eddiginél véresebb összecsapás várható.
(A Squid Game 3. évadának premierje: június 27., Netflix)
Nyitókép: A Squid Game harmadik évada minden eddiginél véresebbnek ígérkezik / Netflix