Sean Connery az első James Bond-filmben, az 1962-es Dr. No-ban
Fotó: Getty Images

Sean Connery csak ezzel a két feltétellel vállalta el James Bond szerepét

Kevés olyan fontos és maradandó szereposztási döntés van a filmtörténelemben, mint az, hogy Sean Connery James Bondot alakította a sikerszéria első részében, az 1962-es Dr. No-ban. A kémkarakter első megtestesítője, az akkoriban még nem túl ismert skót színész azonban két feltételt szabott, ami nélkül nem vállalta volna el a szerepet.


Ian Fleming regényei ismertették meg velünk az MI6 mára ikonikussá vált 007-es kémjét, de a világ csak 61 évvel ezelőtt, az első filmes adaptáció megjelenésekor ismerte meg Bondot, James Bondot. Terrence Young korszakalkotó filmjének sikerét talán legjobban Sean Connery szerepvállalásának tulajdonítják. Ugyan még nem volt túlságosan ismert az akkor 32 éves színész, volt néhány olyan elvárása a szereppel kapcsolatban.

Mindezt elmeséli Matthew Field és Ajay Chowdhury 2015-ben megjelent Some Kind of Hero című könyve, amely tüzetesen végigkíséri a James Bond-filmek történetét. A könyv a Dr. No című filmet tárgyalva tartalmaz egy részletet egy Connery-vel készült interjúból, aki felidézi, hogyan is kezdődött a 007-es útja. A Slashfilm cikkéből az is kiderül, miszerint az egész a legendás producerrel és a franchise alapítójával, Albert „Cubby" Broccolival kezdődött, aki úgy érezte, hogy a színész alkalmas lehet a főszerepre.

Ezt is olvasd el! Sean Connery a rendező feleségének köszönhette az első komoly szerepét

Broccoli felhívott, és azt mondta, hogy megvan neki ez a Fleming-film, és úgy gondolta, hogy én illenék a szerepre. Áthívott, és miután kicsit tovább beszélgettünk, azt mondtam, hogy érdekelne, feltéve, hogy több humort tesznek a történetbe. Úgy éreztem, hogy ez elengedhetetlen. Beleegyezett, majd megkérdezte, mikor tudok próbálni,. Miután visszakérdeztem, azt mondta, hogy egy próbafelvételről van szó. Erre azt mondtam: »sajnálom, de én nem csinálok ilyeneket«. Ezen már rég túl vagyok. Vagy bevállalnak így, vagy hagyjuk

– emlékezett vissza egy interjújában a 2020-ban elhunyt színész.

Annak ellenére, hogy sok más színész is szóba került a szerepre, végül Connery lett az emberük. A többi már történelem. Broccoli, aki Harry Saltzman producertársával együtt tette olyan stílusteremtővé a James Bond-filmeket, amik a ’60-as, ’70-es években voltak. Megértette, hogy kulcsfontosságú volt egy alkalmas, de viszonylag ismeretlen színészt szerezni Bond szerepére.

Ha a könyvek sikeresek lesznek, akkor bárki is játssza Bondot, híressé teszik. Egy sztárt nem lehetett volna lekötni egy filmsorozatra; és ezt létfontosságúnak éreztük

– idézi a könyv Broccolit.

Végül a Dr. No elsöprő siker lett, világszerte 60-szor annyi bevételt hozott, mint amennyiből készítették.

Ez is érdekelhet: 60 éves az első James Bond-film – 16 érdekesség a 007-es ügynökről

Talán még ennél is fontosabb, hogy a film népszerűsége utat nyitott a filmművészet legmaradandóbb franchise-a: amely immár 61 éves és hat színész 25 filmben alakította a karaktert.

A figyelmetekbe ajánljuk