Love Story

5 őszi romantikus film, amitől azonnal szerelmesek akarunk lenni

Az elmúlt napokban valóban beköszöntött az igazi ősz: esik az eső és fúj a szél, ez pedig tökéletes alkalmat kínál arra, hogy elterüljünk a kanapénkon, majd megnézzünk egyet az évszak legjobb szerelmes filmjeiből.


Távol a Mennyországtól

Ha a hűvös időben, a kanapéra bekuckózva szeretnénk őszi hangulatú filmet nézni, a 2002-ben bemutatott romantikus film tökéletes választás lehet. A film az Amerikai Egyesült Államokban játszódik, kiváló látleletet ad a társadalmi osztályok közötti ellentétekről, ahogy azt is bemutatja, milyen áldozatokat kell meghoznia a nőknek, akik feleségként férjeik igényeit helyezik előtérbe. Julianne Moore alakítja a főszereplőt; azt az ötvenes éveiben járó feleséget, aki rájön, hogy férje megcsalja. Ennek következtében viszonyt kezdeményez az afro-amerikai kertésszel – akit Dennis Haysbert játszik – ám kapcsoltuk híre futótűzként terjed a környéken.

Átkozott boszorkák

1998-ban jelent meg Sandra Bullock és Nicole Kidman főszereplésében az Átkozott boszorkák, amely egyedi perspektívából mutatja be a szerelmet. A történet szerint a két nővért nagynénjeik nevelik gyerekkoruk óta, akik képesek varázsolni. A mágia annak ellenére, hogy jobbá teszi életüket, egy átkot is hordoz magában: minden férfi, akibe a család női tagjai beleszeretnek, idő előtt meghalnak. Így míg az egyik testvér falja a férfiakat, a másik igyekszik távolt tartani magát a szerelemtől, mígnem rátalál az igaz szerelemre.

A szerelmi történethez a film közben csatlakozik egy gyilkossági szál is. A feszültséggel és váratlan fordulatokkal teli film a kilencvenes éveket idéző hangulata miatt is kötelező látnivaló.

Mindenütt nő

A romantikus műfaj aranykorában, a kétezres évek elején mutatták be a Mindenütt nő című alkotást, amely Reese Witherspoon kevésbé ismert filmjei közé tartozik. A történet szerint Melanie egy alabamai kisvárosban nőtt fel, ám sikerült kitörnie, így divattervezőként New Yorkba költözik. Sikert sikerre halmoz, ráadásul a szerelmi élete is irigylésre méltó: híres barátja megkéri a kezét. Emiatt a divattervezőnek haza kell utaznia, hogy rávegye rég nem látott férjét, hogy papíron is elváljanak. Ez azonban nem olyan egyszerű feladat, hiszen exférje még mindig érzelmeket táplál iránta. A bonyodalmakkal teli filmet már csak bájos, vidéki hangulat miatt is érdemes megnézni.

Love Story

1970-ben jelent meg a különleges szerelmi történetet bemutató film, mely az Amerikai Egyesült Államokbeli Massachusetts-ben játszódik, természetesen ősszel. A főszerepet Ali MacGraw és Ryan O’Neal játszák. A cselekmény szerint a gazdag családból származó Oliver Barrett szeretne saját lábára állni és függetlenedni apja vagyonától és befolyásától. Beleszeret a szegény körülmények között élő Jennybe, akivel a családja ellenére is összeházasodik. Idő közben azonban kiderül, hogy felesége súlyos betegségben szenved és nincs sok ideje hátra. A film az megpróbáltatásokról, összetartozásról és az egymásért való küzdésről szól, miközben meghatóan mutatja be a két szerelmes történetét.

Édes November

Igazi filmklasszikus, ami őszi hangulata miatt nem maradhat el a listáról. Charlize Theron és Keanu Reeves kiválóan hozzák karaktereiket. A történet szerint a munkamániás, szigorú és kicsit mogorva Nelson a véletlennek köszönhetően találkozik a bohém Sarával, aki nem veszi túl komolyan az életet. Annak ellenére, hogy a legkevésbé sem passzolnak egymáshoz, miután kis időt együtt töltenek, egymásba szeretnek. Sara felajánlja Nelsonnak, hogy töltsön vele egy hónapot, és megváltoztatja az életet. Miután kirúgják munkahelyéről, a férfi úgy dönt, elfogadja az ajánlatot. Ezután egyre többet ismerünk meg a két főszereplő múltjáról.

A figyelmetekbe ajánljuk