Oscar-díj
Fotó: Shutterstock

Eldőlt, melyik filmet nevezi Magyarország a 97. Oscar-gálára

A hivatalos magyar Oscar-nevezésről döntő bizottság idén 18 hazai egészestét film közül választotta ki, hogy melyik alkotás képviselje Magyarországot a jövőre megrendezett gálán.


A magyar testületben, amely kiválasztotta az Oscarra nevezett filmet, olyan szakemberek segítettek döntést hozni, mint Káel Csaba mozgóképipari kormánybiztos, Lukácsy György dramaturg-rendező, Koncz Gabriella vágó, Novák Emil operatőr-rendező és a Magyar Filmakadémia elnöke, Sipos Zsuzsanna berendező, Szabó Csilla dramaturg, valamint Pesti Ákos filmgyártási szakember.

Az Amerikai Filmakadémia hivatalos szabályzata szerint a jövő márciusi Oscar-díjátadóra minden ország csupán egy filmet nevezhet a nemzetközi film kategóriában. Fontos kitétel, hogy csak 2023. november 1. és 2024. szeptember 30. között bemutatott alkotások vehettek részt a versenyben – írja az IN.

A választás végül a 2023-ban bemutatott Semmelweis-re esett, Koltai Lajos rendezésében.

A Netflixre is felkerült film főszerepét Vecsei H. Miklós és Nagy Katica játszák, de feltűnik Gálffi László, Kovács Tamás, Lengyel Ferenc, Szűcs Nelli, Elek Ferenc, Kovács Lajos, Györgyi Anna, Csapó Attila, Znamenák István, Hajduk Károly, Simon Kornél, Mészáros Blanka és Kizlinger Lilla is.

Az életrajzi film a világhírű orvos, Semmelweis Ignác történetét meséli el, akit gyakran az „anyák megmentőjének“ is hívnak. A cselekmény 1847-ben játszódik, amikor egy rejtélyes járvány tombol a bécsi szülészeti klinikán, Semmelweis pedig igyekszik bármi áron minél több újszülött életét megmenteni a gyermekágyi láztól.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával létrejött alkotás egyébként 2023 őszén a Torontói EU filmfesztiválon versenyzett, a legjobb film kategóriában díjat nyert. A film producerei Lajos Tamás és Vida Joe, operatőre Nagy András, a forgatókönyvet Maruszki Balázs írta. A film dramaturgja Goda Kriszta, látványtervezője Pater Sparrow, jelmeztervezője Szakács Györgyi, vágója Kovács Zoltán volt.

A figyelmetekbe ajánljuk