Ferdinand Georg Waldmüller A várt című festménye

Okostelefonok az 1800-as években? A festmény, ami felrobbantotta az internetet!

Időről időre felbukkannak időutazós összeesküvés-elméletek, rejtélyes teóriák, amelyek alól a régi festmények sem kivételek. Az emberek elméláznak alkotásokon, belelátnak dolgokat, terjeszteni kezdik bizarr meggyőződésüket, majd megőrül az internet. Ez történt most is.


Persze nyilvánvalóan nem időutazásról van szó, ez sem akadályozta meg az embereket abban, hogy ismét elhiggyék, hogy egy évszázadokkal ezelőtti festményen szereplő alak sétálgat az erdőben, és telefonján az internetet böngészi. Ezúttal Ferdinand Georg Waldmüller The Expected One című festménye került porondra, amely a New York Postszerint zavarba ejtette az internetezőket.

Ez is érdekelhet:Egyetlen feltétele van csak az időutazásnak

Bár kifejezetten „logikus" következtetés, hogy a szóban forgó nő a jövő valamelyik messzi-messzi pontjáról utazott vissza, majd megunta a festményhez való pózolást, ezért előkapta a telefonját és nyomkodni kezdte. NEM! Ez nem így van, egy szakértő pedig tisztázta is a zűrös ügyet.

A Waldmüller-festményen látható lány nem az új iPhone X-ével játszik, hanem templomba indul, kezében egy kis imakönyvvel. Alapvetően pedig lenyűgöző, hogy a technológia fejlődése miképp változtatta meg a festmény értelmezését, és forgatta ki valódi üzenetét

– nyilatkozta Gerald Weinpolter, az austrian-paintings.at művészeti ügynökség vezérigazgatója.

A festményt egyébként már régóta elvetemült teóriák övezik, 2017-ben például hozzáphotoshopoltak egy kis képernyőfényt, amely az imakönyvből sugárzott, mintha a lány tényleg a telefonjával babrálna.

A figyelmetekbe ajánljuk