A földönkívüliek létezéséről szóló találgatások legalább a görög filozófusokig nyúlnak vissza. Az érveik ismerősen fognak hangzani.
A múltban az embereket gyakran üldözték azért, mert másként gondolkodtak. Ez még az ókori Görögországban is így volt, amely az úttörő filozófusairól híres környezet volt. Amikor Anaxagorasz filozófus - aki tudományos magyarázatot próbált adni az olyan természetfelettinek tűnő jelenségekre, mint a napfogyatkozások és a szivárványok - azt állította, hogy a Hold nem isten, hanem egy nagy szikla, a Nap pedig egy forró szikla, letartóztatták és halálra ítélték. Anaxagorasz Szókratészhez hasonló sorsra jutott volna, de barátai könyörgésének köszönhetően ahelyett, hogy megölték volna, száműzték. Anaxagorasz azt a lehetőséget is fontolóra vette, hogy a Hold lakott lehet, ami igen ellentmondásos feltevés volt, és ellentmondott a Platón és Arisztotelész által a kozmoszról felvázolt uralkodó felfogásnak. Platón, aki a valóságot formákra és árnyékokra osztotta, nem volt hajlandó elismerni a miénktől eltérő világok létezését.
Arisztotelész szintén elutasította az úgynevezett világok sokaságának elméletét, mert az nem volt összeegyeztethető a gravitációról alkotott felfogásával, amely a Földet a világegyetem egyetlen és kizárólagos középpontjának tekintette. Csillagászati ismereteink nem Platón és Arisztotelész, hanem gyakran elfeledett kortársaik vállán nyugszanak. Anaximandrosz volt az első, aki azt javasolta, hogy a Föld egy végtelen ürességben lebegő test, amelyet a semmi tart fenn. Démokritosz abból kiindulva, hogy végtelen számú atom létezik, azt állította, hogy végtelen számú világnak is léteznie kell. A más világok létezésébe vetett hit számos filozófust megragadott, köztük Epikuroszt is, aki egyszer azt írta Hérodotosz történetírónak, hogy korlátlan számú kozmosz létezik, és némelyik hasonló ehhez, némelyik pedig különböző. Ez a hiedelem, bármennyire is halvány volt, az ókori Rómában fennmaradt. Bár Platón és Arisztotelész a kereszténység előtti világban élt, a világegyetemről alkotott elképzeléseik hozzájárultak a keresztény hit tanításának kialakításához.
A középkorban ez a hit azt hirdette, hogy a Földet Isten a világegyetem középpontjaként teremtette. Jézus Krisztus története, aki feláldozta magát, hogy feloldozza az ember bűneit, újra az emberiséget tette meg a legjelentősebb teremtménynek. Ha léteztek is más világok, azok nem lehettek lakottak. Ha ugyanis léteznének, az automatikusan csökkentené a keresztre feszítés jelentőségét. Az egyházi tanok nem akadályozták meg a lengyel polihisztort, Nikolausz Kopernikuszt abban, hogy megírja Az égi szférák forgásáról című művét, de abban igen, hogy kiadja azt. A könyv, amely csak 1543-ban bekövetkezett halála után jelent meg, egy olyan bolygóközi rendszert vázolt fel, amely nem a Föld, hanem a Nap köré szerveződött. Ez a heliocentrikus modell olyan jelenségeket magyarázott meg, amelyekkel az arisztotelészi modell soha nem tudott elszámolni, beleértve a retrográd mozgást is.
Giordano Bruno dominikánus szerzetes, matematikus és kozmológiai teoretikus nem várt haláláig, hogy megossza a világegyetemről alkotott elképzeléseit. Három, 1584 és 1591 között megjelent párbeszédében Bruno azt találgatta, hogy egyes távoli csillagok is lehetnek napok, hogy e napok körül saját bolygók keringenek, és nem utolsósorban, hogy e bolygók némelyikén a Földhöz hasonló élet lehet. Bár ezek a nézetek zavarhatták az egyházat, valószínűleg Bruno mágia és okkultizmus iránti érdeklődése miatt tartóztatták le 1592-ben. Mivel nem volt hajlandó visszavonulni, hét év börtön és kínzás után máglyán égették el. Johannes Kepler német csillagász más körülmények között élt és dolgozott. Kepler a protestáns reformáció után született Németországban, ami azt jelenti, hogy üldöztetéstől való félelem nélkül publikálhatta kutatásait. Különösen nagy hatással volt rá Galileo Galilei felfedezése a Jupiter holdjairól, amelyek ugyanúgy keringtek a bolygó körül, mint a Föld a Nap körül. Minden bolygót - állapította meg Kepler Galilei olvasása után - saját műholdjai szolgálnak. Arra a következtetésre jutott, hogy a Jupiter lakott.
A tudományos forradalom nem minden résztvevője hitt az idegenek létezésében. A hívő katolikus Galilei istenkáromlásnak tartotta az idegenekkel kapcsolatos spekulációkat. A brit polihisztor William Whewell a világok pluralizmusának elmélete ellen érvelt, hogy megvédje az Isten és az emberiség közötti különleges kapcsolatot. Ironikus módon vallási indíttatású tézise, amelyet A világok sokaságáról című 1853-as könyvében vázolt fel, tudományos szempontból pontosabbnak bizonyult, mint az általa kritizált pogány csillagászok. Ha a Föld tulajdonképpen történelme nagy részében lakatlan volt, akkor nem lenne meglepő, ha más távoli bolygók is üresek lennének, állapította meg. A legtöbb csillag - teszi hozzá Whewell saját szavaival - egy ködös területen belül van, amely könnyen lehet, hogy lakhatatlan. És ahol ez az állatövi fénnyel jelölt ködös régió véget ér, ott kezdődik az élet világa, nevezetesen a Földnél. Arra a következtetésre jutott, hogy az élet hiánya nem teszi a kozmoszt kevésbé érdekessé vagy fenségessé.
Whewell szövetségesre talált Alfred Russell Wallace brit természettudósban, akit Charles Darwin mellett a természetes szelekció útján történő evolúció elméletének megfogalmazásával is vádoltak. Földünk szinte biztosan az egyetlen lakott bolygó a Naprendszerünkben, írta Wallace 1903-ban, amikor a tudományos közösség még aktívan vitatkozott arról, hogy a Mars rejt-e intelligens életet. Még ha létezne is élet máshol a világegyetemben, Wallace megingathatatlanul azon a véleményen volt, hogy az soha nem érhetné el azt a komplexitási szintet, amelyet a Földön találunk. Bár Whewellt és Wallace-t kortársaik figyelmen kívül hagyták, írásaik megalapozták a kozmológiai pesszimizmus új korszakát - nevezetesen egy olyan időszakot, amelyben a földönkívüliek a tudományos fantasztikum tárgyát képezik, és a világűrbe tett minden egyes egyre átfogóbb (akár felfedezéssel, akár megfigyeléssel végzett) kísérlet a legcsekélyebb bizonyítékot sem szolgáltatja olyan lények létezésére, amelyekről Démokritosz és Anaximandrosz úgy gondolta, hogy létezniük kellene.
(Forrás: BigThink)
