A „bostoni házasság" vonzó alternatíva volt azoknak a nőknek, akik nem akartak a férfiaktól függeni.
1880-ban, házassága első évfordulóján Sarah Orne Jewett írónő romantikus verset írt párjának:
Emlékszel, drágám, ma egy évvel ezelőtt, amikor egymásnak adtuk magunkat? Nem vonjuk vissza az egy évvel ezelőtti ígéreteinket.
Jewett azonban meglepő módon nem a férjéhez szólt, hanem feleségéhez, Annie Adams Fieldshez. Több mint egy évszázaddal azelőtt, hogy az azonos neműek házassága törvényerőre emelkedett volna, Jewett és Adams „bostoni házasságban" éltek együtt, ami egyfajta nők közötti elkötelezett partnerség volt.
Ez is érdekelhet:Amerigo Vespucci az indiánok hálószobatitkait részletezte leveleiben
De nem ők voltak az egyetlenek. A 20. századforduló környékén néhány évig az azonos neműek házassága viszonylag gyakori, sőt társadalmilag teljesen elfogadott volt, azonban napjainkban kevés szó esik róluk.
Bár a 19. században a homoszexualitás tabu volt, a nők között gyakoriak voltak az intenzív, olykor romantikus barátságok. Abban az időben a nőket arra ösztönözték, hogy a férfiakétól elkülönített szférában létezzenek. A közéletet, a munkát és a pénzkeresést a férfiak hatáskörének tekintették.
Ez az ideológia elszigetelte a nőket a külvilágtól, de szoros kapcsolatba is hozta őket egymással. A hölgyeket rendkívül odaadónak és gyengédnek, mégis aszexuálisnak tekintették, ezért elfogadható volt a társadalomnak, hogy olyan dolgokat tegyenek egymással, mint a csókváltás, a kézfogás vagy akár a karok összekulcsolása, valamint, hogy nyíltan kifejezzék egymás iránti vonzalmukat.
Az újonnan alapított női főiskolákon például a diákok virágcsokrokat, szerelmes verseket és csecsebecséket adtak egymásnak, és önfeledten nyilvánították ki szerelmüket. Az, hogy a fiatal lányok olykor egymásba estek nem volt bizarr jelenség – a női főiskolai kultúra részének tekintették.
Új-angliai nők egy csoportja egy lépéssel tovább vitte ezt a koncepciót: összeházasodtak.
Bár jogilag nem kötelezték el magukat egymás mellett, közös háztartást vezettek, együtt éltek és hosszú távon támogatták egymást. Ezek a független asszonyok feszegették a társadalom által a nők számára elfogadhatónak tartott határokat azzal, hogy főiskolára jártak, karriert építettek, és a szülői házon kívül éltek. Mivel azonban mindezt más nőkkel együtt tették, tevékenységüket meglepő módon társadalmilag elfogadhatónak tartották.
Henry James regényíró 1885-ben A bostoniak című könyvében vizsgálta a különös jelenséget. A független nőket kifigurázó regény cselekményében a szókimondó feminista Verena Tarrant és Olive Chancellor kapcsolatát ismerhetjük meg. Szövetséget kötnek és összeköltöznek, de amikor Verena úgy dönt, hogy hozzámegy Olive unokatestvéréhez, a kapcsolatuk megromlik.
A bostoni házasságok egyenlőséget, támogatást és függetlenséget kínáltak a jómódú hölgyeknek, akik elhatározták, hogy kilépnek az otthoni szférából.
De csupán ennyiből állt a partnerség? Semmi romantika?
Bár minden kapcsolat más volt, a nők gyakran férjként vagy feleségként emlegették egymást, csókolóztak és ölelkeztek, valamint szenvedélyes leveleket írtak partnerüknek, sőt közös ágyban is aludtak. Ezt azonban a 19. században nem feltétlenül tekintették szexuális töltetű viselkedésnek, mivel a nőkről ugyebár, ahogy fentebb is említésre került, azt feltételezték, hogy nem rendelkeznek a férfiakéhoz hasonló testi vágyakkal, női libidó pedig nem létezik.
Homoszexuálisak voltak ezek a nők a szó mai értelmében? Bár az akkor élő emberek hálószobai titkaiba nem nyerhetünk bepillantást, az biztos, hogy a romantikus barátságokban és bostoni házasságokban élő nők közül sokan szerelmeskedtek.
Történészek szerint a bostoni házasságot sokan a leszbikus kapcsolatok álcájaként használták.
Egy olyan párnak, akik valóban szexszeltek, könnyű dolguk volt. Hiszen együtt lehettek anélkül, hogy felmerült volna a gyanú. Mások számára azonban a szex nem tűnt az egyenlet részének. A bostoni házasságok a szexnél is vonzóbb dolgot kínáltak: a függetlenséget.
– nyilatkozta Stephanie Coontz történész.
Ironikus módon ez a gyakorlat elhalványult, ahogy az emberek egyre többet beszéltek a homoszexualitásról. A századfordulón a szexuális inverzió fogalma pedig lehetővé tette, hogy az egykor társadalmilag elfogadottnak tekintett kapcsolatokat szexuálisan deviánsnak minősítsék.
Bár Jewett és Fields több mint két évtizeden át éltek együtt, Jewett kiadói Fieldsnek írt leveleiből kivágták a sokatmondó részleteket, hogy az olvasók ne feltételezhessék, hogy leszbikusok voltak.
Illetve most már jól tudjuk, hogy több mint 100 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az azonos neműek házasságát jogilag elfogadják az Egyesült Államokban.
