A Nirvana az MTV Live and Loud nevű koncerten, 1993-ban.​
Jeff Kravitz/FilmMagic, Inc

Dokumentumfilm készül a Nirvana legendás albumának 30. évfordulójára

A legendás grunge zenekar angliai időszakáról szóló filmben az egykori tagok, Dave Grohl és Krist Novoselic is feltűnnek majd, amely a Nevermind című lemezük 30. évfordulójának apropójából készült.


A Nirvana második stúdióalbuma, a Neverminderedetileg 1991. szeptember 24-én jelent meg a DGC Records gondozásában. A közelgő 30 éves évforduló alkalmából a BBC pedig bejelentette, hogy hamarosan filmet forgat a zenekar angliai időszakáról. A dokumentumfilm címe When Nirvana Came to Britain, és a doksi egy sor különleges rádióműsorral együtt érkezik, amelyek a korszakalkotó grunge album körül forognak – írja a DAZED.

A When Nirvana Came to Britain néhány évvel a Nevermind előtt, 1989-ben veszi fel a fonalat, amikor a zenekar a Bleach turnéjuk keretében (vagyis azon a turnén, ahol valaki ellopta Kurt Cobain egy hajtincsét) ellátogatott az Egyesült Királyságba. A doku 1994-ig tart, és azt mutatja be, hogy a Nirvana a rockzene új és izgalmas stílusát hozta el az Egyesült Királyságba, megváltoztatva a kor zenei tájképét. Emellett arról is bővebb képet kapunk, hogy a banda milyen hatással volt a brit fiatalok azon generációjára.

A filmben eddig nem látott archív felvételek és a zenekar tagjai által készített házi videók is szerepelnek, valamint kevéssé ismert brit helyszíneket is meglátogatnak, amelyek meglepő szerepet játszottak a Nirvana hírnevének növekedésében. A zenekar road crewjával és a jelenleg is élő tagokkal, Dave Grohl-lal és Krist Novoselic-csel készített interjúk további betekintést nyújtanak a Nirvana és az Egyesült Királyság közötti különleges kapcsolatba.

Grohl elmondása szerint az Egyesült Királyság egyértelműen sokkal jobban reagált a Nirvanára, mint Amerika.

Ti voltatok az elsők mindennel... ott vágtuk ki a fogunkat. Miután turnéztunk az Egyesült Királyságban, emlékszem, hogy visszamentem Amerikába, ugyanazokba a bárokba és klubokba, ahol 99 embernek játszottunk... 150 embernek... ez határozottan nem olyan volt, mint az Egyesült Királyságban. Ez a hely tényleg olyan, mintha a második otthonunk lenne

-mondta.

Soha nem jártam még Nagy-Britanniában. Leszálltunk a repülőgépről, és egy teljesen más világba csöppentünk

- tette hozzá Novoselic a Bleach turnéról.

Természetesen a hatás nem egyirányú: a film azt is feltárja, hogy a Nirvanát hogyan inspirálták olyan zenekarok, mint a Led Zeppelin, a Beatles és a The Vaselines (akiket a Nirvana a híres MTV Unplugged koncertjén feldolgozott).

A lemez kapcsán egyébként nemrég mi is beszámoltunk arról, hogy a Nevermind ikonikus borítója - amelyen egy meztelen baba egy dollárért nyúl egy medencében - jelenleg egy nyilvános jogi vita középpontjában áll. A múlt hónapban a képen szereplő Spencer Elden pert indított a zenekar jelenleg is élő tagjai, Kurt Cobain hagyatéka és az eredeti fotós ellen gyermekpornográfia és szexuális kizsákmányolás vádjával.

Jogi szakértők azonban kijelentették, hogy a kereset "nevetséges" és valószínűleg elutasítják, különösen Elden korábbi felkarolása miatt, aki újra elkészítette a képet és hasznot húzott a vele járó nyilvánosságból.


A figyelmetekbe ajánljuk