Jared Leto, Morbius

Morbius morbolódás közben a Morbius című filmben

A Morbiusnak összejött a csoda: másodszorra is bukott a mozikban

Lényegében az történt, hogy az internet mémből elkezdett rajongani érte, amit a stúdió félreértett, úgyhogy beleszórt még némi pénzt a Morbius című pénznyelőbe.


Miután a Sony valahogy összehozta a lehetetlent, és tető alá hozott nem csak egy, de egyenesen két nem teljesen katasztrófa, sőt meglepően szórakoztató önálló Venom-filmet, azt gondolta, hogy ráérzett valamire, úgyhogy gyorsan gyártásba is zavarta az ugyanarra a formulára felhúzott Morbiust. De a Venom-filmek sikerében óriási szerepet játszik, hogy Tom Hardy olyan lelkes és intenzív a szerepben, mint Nicolas Cage szokott lenni bármiben. Az alakítása pedig simán elvitte az egyenlő arányban mókásan gagyi és egész szórakoztató első részt is.

Jared Leto esetében viszont nem igazán beszélhetünk többnyire lelkes és intenzív alakításokról, amik képesek akár egy katasztrófát is zseniális katasztrófává változtatni. Szóval ahogy az várható volt, másodjára nem ütött be ugyanoda a ménykü, a mozikasszáknál ugyanis a bemutató idején messze nem szerepelt annyira meggyőzően, hogy úton legyen a folyatás. A stúdió emberei vélhetően a háborúval és egyéb tényezővel magyarázzák a kudarcot, de a legegyszerűbb magyarázat mégis a legvalószínűbb: a Morbius egy nevetségesen gagyi filmnek tűnt. Viszont az Egyesült Államokban 2 éven keresztül folyamatosan a reklámjait nézték. Ugyanis bár a jávány miatt rengeteget tologatta a stúdió, folyamatosan nyomta hozzá a promót, részben ennek köszönhetően pedig a film az internet kedvencévé vált.

Amolyan mém lett rajongani a Morbiusért, de bárki, aki látta a filmről a mémeket, valószínűleg nem esik abba a félreértésbe, hogy itt őszinte rajongásról van szó. Pláne ha látta a filmet, ugyanis a mémmel ellentétben Morbius nem mondja ki a filmben azt, hogy itt az idő morbulni, hiába ez a kedvenc idézete az alkotásból az internetnek. A mém lényege ugyanis részben az, hogy gyakorlatilag senki se látta a filmet, csak úgy tesz, mintha rajongana érte, ha ez nem egyértelmű rögtön a népszerű kamu idézetből. A Sonynál ugyanakkor látszólag az égvilágon senki se értette a mémet, ugyanis a film újdönsűlt internetes népszerűségének köszönhetően úgy döntöttek, hogy újra moziba küldik egyszer már leszerepelt képregénymozijukat, egyúttal fel is mérve a terepet vele egy potenciális folytatáshoz.

Jared Leto ugyanis már a Morbius folyatásának forgatókönyvével szállt be a mémbe, rá jellemző módon pedig gyakorlatilag lehetetlen megmondani, hogy mennyire csak viccelt, ugyanis a videó tanúsága szerint a folytatás megkapná a Morbulási idő van! alcímet. Ez mondjuk sose derült ki, ugyanis a stúdió a hétvégén több mint 1000 filmszínházban újra visszaküldte a mozikba mindenki kedvenc morbuló vámpírját, akit Morbiusnak hívnak, amivel a Pókember-spinoff jó eséllyel töténelmet írt, mint az első film, ami kétszer is megbukott a mozikban. A számok alapján a kutyát nem érdekli ugyanis Jared Leto CGI arcú vámpír antihőse, fizetni érte pedig senkinek még csak esze ágába se jut érte.

A hétvégén még a milliót se érte el bevételben, mindössze valamivel kevesebb, mint 300 ezer dollárt keresett, ami annyit jelent lebontva egészen megalázó 270 dolláros mozinkénti átlagot jelent. A nézői szájhagyomány pedig nem fogja unirónikussá tenni a rajongást róla, az értékelések alapján aki a hétvégén nézte először, nem igazán volt elégedett vele meglepő módon. Így viszont azt már elbuktuk valószínűleg, hogy belevicceljünk egy hollywoody filmstúdiót abba, hogy elégessen mégtöbb pénzt egy ennyire hülye ötlet folytatására, csak mert nem értik a poénját egy internetes viccnek. A Sony vezérei a nehezebb, de sokkal viccesebb úton tanulták meg azt, amit Morbius is mindig mond a filmben (valószínűleg), hogy a távirányíton bizony nincs csak vicceltünk gomb, csak morbulás és morbulás szüneteltetése gomb morbulásra hajlamos vámpír antihősök számára.

(Forrás: Forbes)


A figyelmetekbe ajánljuk