A Miskolci Nemzeti Színház tárt karokkal várja az idén megszűnő POSZT előadásait
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a Magyar Teátrumi Társaság megszüntetné az évente megrendezett Pécsi Országos Színházi Találkozót, vagyis a POSZT-ot. Bár a Baranya megyei város kitart a rendezvény megszervezése mellett, egy másik megyei jogú város színháza is felajánlotta segítségét.


Egészen pontosan a Miskolci Nemzeti Színház, melynek művészeti tanácsa nyílt levélben hívta meg intézményükbe a POSZT versenyprogramjába bekerült 14 előadást – írja a Színház online.

„A jubileumi XX. POSZT a járványhelyzet miatt elmaradt. A fesztivál jövője jelenleg kérdéses. Ami tény, a válogatók által arra érdemesnek gondolt 14 előadásnak ez idő szerint nincs lehetősége a közönség és a zsűri előtt megmutatkozni. A mindannyiunkat sújtó nehéz helyzet ellenére szeretnénk meghívni a versenyprogram 14 előadását a Miskolci Nemzeti Színházba"

– áll a levélben, melyben a MNSZ művészeti tanácsa arra is kitér, hogy a színház infrastruktúrája adott egy ilyen esemény megszervezéséhez, továbbá a színház játszóhelyei alkalmasak valamennyi előadás befogadására.

„Megviselt bennünket a kiszolgáltatottság, a félelem, a szorongás a széttartás, és jót tenne nekünk ha beszélnénk egymással, ha ülnénk a művészbejáró előtt kialakított padokon, vagy napközben egy lillafüredi sziklafalon, akár egy békésebb jövőbe révedő Caspar David Friedrich"

– a nyíltlevél utolsó részében, melyben arra kérik az illetékeseket, hogy – amennyiben van rá lehetőség – teremtsék meg közösen a fesztivál szellemi, anyagi és technikai feltételeit.

A figyelmetekbe ajánljuk