Michael Jordan

60 éves a kosárlabda királya – 3 érdekesség Michael Jordanről

Egy kosárlabda legenda, akit még az is ismer, akit teljesen hidegen hagy a kosárlabda. Minden idők egyik legnagyobb hatású sportolója, az NBA pápája, Michael Jordan ma ünnepli 60. születésnapját.


Jordan 23-as mezszáma annyira ikonikus, hogy más sportolók különböző sportágakban azért választják ezt a számot, mert az megegyezik Jordanével. A 23-as számot viselte a középiskolában és az egyetemen, valamint a Chicago Bullsnál töltött karrierje során. Csupán egyszer viselt más számot, de nem szándékosan.

Valentin-napon, 1990-ben egy tolvaj ellopta a mezét az öltözőből a meccs előtt. Jordan felpróbálta egy rajongó replika mezét, de az túl kicsi volt. Majd a csapat menedzsere talált egy extra mezt, amin egy másik szám volt, név nélkül. A 12-es számot viselte aznap este, de természetesen így is 49 pontot szerzett.

Ez is érdekelhet:Több mint egymillió dollárért kelt el Michael Jordan egyetemi meze

Egy örökre szóló partnerség

Jordan megállapodása a Nike-val kis híján meghiúsult. A kosaras Adidast szerette volna viselni, és egy Spot-Bilt nevű kis márka reklámozására is ajánlatot kapott. Azonban a Nike óriási üzletet ajánlott neki, évi 500 ezer dollárt öt éven keresztül. Azt is megígérték, hogy a tornacipőt Jordan ízlésére szabják. Ennek ellenére a sportoló továbbra is az Adidast akarta, és még egyszer hozzájuk fordult. Ők azonban nem tudták felvenni a harcot a Nike ajánlatával. Végül Jordan és a népszerű márka megegyezett, a többi pedig már marketingtörténelem.

A Nike piacra dobta az Air Jordant, és 1985 végére a termékcsalád több mint 100 millió dolláros bevételt hozott.

​Főiskolai diplomáját kulturális földrajzból szerezte

Bár egy évvel korábban hagyta ott az Észak-Karolinai Egyetemet, hogy profi karrierjét folytassa, Jordan 1986-ban kulturális földrajzból szerzett diplomát. És mit is csinál az ember pontosan ezen a területen? Ahogyan azt sok évvel később egy kosárlabdatáborában tartott kérdezz-felelek során elmagyarázta, a kulturális földrajz a meteorológia bevezetője. Ami azt jelenti, hogy ha Jordannek a zsákolás nem jött volna be, akkor lehet, hogy időjós lett volna. Bár erre sok esély aligha volt.

Imád golfozni

Jordan szenvedélye a golf iránt 1984 nyarán kezdődött, amikor egy profi golfozóval, Davis Love-val részt vett egy játékon. A kisebb sikerélmény pedig arra késztette, hogy szabadidejében tökéletesítse golftudását. Olyannyira megszállottja lett új hobbijának, hogy 1991-ben az NBA-bajnok elutasította George H.W. Bush elnök meghívását a Fehér Házba.

A figyelmetekbe ajánljuk