Meghan Markle mosolyog.

Meghan Markle arról beszélt, hogy ismét visszatérhet a filmezéshez, és nem zárkózik el teljesen attól, hogy feltámassza színészi karrierjét.


A 41 éves Markle arról ismert, hogy hét évadon keresztül játszotta Rachel Zane jogi asszisztens szerepét a Suits (Brilliáns elmék) című sorozatban.

A szórakoztatóipart azonban 2017-ben maga mögöttt hagyta, nem sokkal azelőtt, hogy 2018 májusában hozzáment Harry herceghez, és a királyi család dolgozó tagja lett.

Alig két évvel később Sussex hercege és hercegnéje is kilépett a családból, hátrahagyva a kötelességeiket, hogy Amerikában kezdjenek új életet.

Most a kétgyermekes anyuka elárulta, hogy „soha nem mondaná, hogy soha nem tér vissza a filmezéshez.

A Variety magazinnak adott interjújában Markle – aki nemrég indította el új Spotify podcastjét, az Archetypes-t – ezt mondta:

Nem gondoltam, hogy valaha is újra a szórakoztatóiparban fogok dolgozni. De az egész kultúra megváltozott, a streaming megváltoztatta a dolgokat.

Amikor megkérdezték tőle, hogy visszatérne-e a színészethez, Meghan először elzárkózott, de aztán meggondolta magát.

Markle elmondta, nem aggódna akkor sem, ha a két gyermeke közül valamelyik a jövőben az ő nyomdokaiba lépne, és kijelentette, hogy mindenképp támogatni fogja Archie-t és Lilibetet:

Amikor szülő leszel, őszintén azt akarod, hogy a gyerekeid megtalálják azokat a dolgokat, amelyek örömet okoznak nekik. Ők nyilvánvalóan a mi gyerekeink, és egy olyan örökség, hagyomány és család részei, amelyek miatt más elvárásokat támasztanak velük szemben az emberek. De azt akarom, hogy képesek legyenek a saját útjukat járni.

Sussex hercegének és hercegnéjének sűrű a programja, hiszen Markle a jövő hónapban részt vesz a Women's Fund jótékonysági vacsoráján, ráadásul a pár egy doku-sorozatot is készít a Netflixszel karöltve.

Mindezek mellett Harry egy sokak által várt memoárján dolgozik, valamint egy másik Netflix-produkción is, amelynek középpontjában az Invictus Games áll.

Forrás: Marie Claire UK


A figyelmetekbe ajánljuk