Matthew Perry
Fotó: Shutterstock

Matthew Perry könnyen lehet, hogy az orvosai figyelmetlenségei miatt halt meg

Saját orvosait vádolják Matthew Perry halálával

Tavaly októberben hunyt el a Jóbarátok egyik sztárja, a világ egyik legnagyobb nevettetője, Matthew Perry. Az akkori hírek szerint ketamintúladagolás okozta a színész halálát, amit az NBC News legújabb információi szerint saját orvosai és asszisztensei segítségével szerzett be, amiért a bíróság előtt kell felelniük.



Matthew Perryről köztudott tény volt, hogy függőségekkel küzdött életének jelentős szakaszában: erről ő maga is nyíltan beszélt, de azt állította, hogy végleg felhagyott a tudatmódosító szerekkel. Épp ezért döbbent meg az egész világ, amikor tavaly októberben az 54 éves színészre a Los Angeles-i otthonának jakuzzijában fejjel lefelé lebegve találtak rá, miután túladagolta a ketamin nevű, alapvetően érzéstelenítőként használt drogot.

Eddig nem lehetett pontosan tudni, hogy a színész honnan és milyen módon szerezte be a szert, de a Los Angeles-i nyomozóhatóság legújabb közleménye szerint

az ügyben letartóztattak két orvost és egy nőt, Jasveen Sangha-t, akit sokan csak a „ketamin királynőjeként" emlegetnek.

Ez is érdekelhet! Kereken 20 éve ért véget a Jóbarátok – 4 érdekesség, amit még a legnagyobb rajongók sem ismernek

Matthew Perry

Matthew Perry élete végéig küzdött a függőségeivel

Getty Images

A hírek szerint bizonyítékot találtak arra, hogy a letartóztatottak tavaly szeptemberben telefonbeszélgetéseket folytattak egymással, melyekben arról társalogtak, hogy ketamint készülnek eladni a színésznek. Ráadásul

az egyik orvos még hamis papírokat is kiállított arról, hogy valójában mekkora adagot fogyasztott a szerből a színész.

Az ügyben összesen öt embert tartóztattak le, a két orvos és a drogdíler mellett egy kézbesítőt, valamint Perry asszisztensét, Kenneth Iwamasa-t is bíróság elé állítják majd. A feltételezések szerint ugyanis a drogot nem a színésznek személyesen, hanem az asszisztensének adták el a felek, aki csak továbbította azt Perry felé.

Ajánljuk figyelmedbe! Hetekkel Matthew Perry halála után a Jóbarátok sztárjai megtörték a csendet

Pontosan tudták, hogy amit tesznek, az nemcsak illegális, de komoly veszélyekkel is jár Perry állapotára. Ennek ellenére megtették, szervezkedtek és mindent úgy papíroztak le, hogy az később védhető legyen. Csak a profit számított nekik, Perry egészségi állapota egyáltalán nem és ezért bíróság előtt kell felelniük

– idézi a portál a főügyészt, Martin Estradát.

A figyelmetekbe ajánljuk