Nemsokára egy igen bizarr Marlon Brando-ereklyét kínálnak eladásra, egészen pontosan egy szakító levelet, amelyet a ’40-es évek végén írt egy francia színésznőnek.
A bostoni székhelyű RR Auctions az egykori színészóriás kézzel írott szakítólevelét kínálja eladásra, amelyet egy volt barátnőjének írt. A ritka dokumentum a jelenlegi becslések szerint több mint 15 000 dollárt (5,5 millió forint) érhet, amely Brando és Solange Podell francia színésznő 1940-es évekbeli romantikus kapcsolatának végét jelentette. A levélre február 8-ig lehet licitálni az aukciósház oldalán.
A három 5 x 8 oldalas, ceruzával írt vallomás során a sztár igyekszik a legkevésbé megbántani a hölgyet, ám a levél így is meglehetősen szívszorítóra sikeredett.
Ez is érdekelhet: Ezért golyózhatták ki Marlon Brandót Tim Burton Batman-filmjéből
Kérlek, fogadd nyitott szívvel ezt a levelet, mivel nyílt őszinteséggel írtam. Sajnálom, hogy nem tudtam jobban próbálkozni, hogy kevésbé legyek önelégült (…). A megérzéseim hibátlanul lelkiismeretesek voltak, de az érzelmeim sajnos labilisak. Mindazonáltal szeretettel, tisztelettel és megbecsüléssel fogok emlékezni rád. Amikor Franciaországban találkozunk (talán októberben), bízom benne, hogy viselkedésem egy kicsivel felnőttebb lesz
– áll a levél egy részében.
A két színész azután találkozott, hogy Podellt, a feltörekvő Broadway-sztárt az 1947-es A vágy villamosa című darab után meghívták a kulisszák mögé, hogy találkozzon a fiatal Brandóval, aki Stanley Kowalski-t alakította. A kabarétáncosnő egy rövid hollywoodi kitérőt követően New Yorkba költözött, miután egy amerikai ügynök arra biztatta, hogy próbálja ki magát a keleti parton is.
Miután a szerelmespár szakított, Brando hollywoodi legendává vált, és két Oscar-díjat is kapott. Podell azonban maga mögött hagyta a színészetet, mivel a fotózásra akart koncentrálni. Végül Monacóban telepedett le, ahol a hercegség turisztikai hivatalának hivatalos fotósa lett.
Forrás: Robb Report