louvre

Az üvegpiramis, ami emberek millióit vonzza – 230 éves a Louvre

A párizsi Louvre a francia kultúra fejlődésének szimbóluma, illetve a világ egyik legismertebb múzeuma, ahol évente több millió ember fordul meg. Az intézmény 1793. augusztus 10-én nyitotta meg kapuit, mi pedig ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány érdekes tényt, amit eddig lehet, nem hallottál róla!


Louvre helyett Napóleon múzeum

1803-ban a Louvre-t átnevezték Musée Napoléonra, ez a hivatalos megnevezés pedig egészen 1814-ig így is maradt. Az átnevezést a III. Napóleon által kezdeményezett bővítési projekt inspirálta. A hódításokkal a Louvre gyűjteménye ugrásszerűen megnőtt, ami szükségessé tette, hogy bővítsék a kincsek bemutatására rendelkezésre álló teret. 1815-ben, amikor Napóleon lemondott, közel 5000 műalkotást küldtek vissza származási országukba.

Ellopták a Mona Lisát

1911. augusztus 21-én Vincenzo Peruggia olasz ezermester ellopta a remekművet a Louvre-ból. A festmény, amely ekkor még nem igazán keltette fel milliók figyelmét, hirtelen mindenki számára érdekessé vált. A műalkotás a nemzetközi újságok címlapjaira került. A Mona Lisát végül sikeresen visszaszerezték, és mire hazatért, a világ leghíresebb festményévé vált, népszerűsége pedig a mai napig töretlen.

Ez is érdekelhet:Rejtélyes művészet – miért olyan nagy szám a Mona Lisa?

Üres volt a második világháború alatt

Getty Images

Amint a hódítások megkezdődtek, Hitler hadserege előszeretettel fosztogatta a múzeumok és a magángyűjtemények műkincseit. A francia nemzeti múzeumok igazgatóhelyettese, Jacques Jaujard előre látta a bajt, ezért tíz nappal a háború kikiáltása előtt elrendelte, hogy 3690 festményt, valamint szobrokat és műalkotásokat csomagoljanak be, majd dobozoljanak és szállítsák biztonságos helyre.

A kockázatokat tekintve óriási vállalkozás volt, mégis sikerült véghezvinnie védelmi intézkedéseit. 1939 augusztusa és decembere között kétszáz teherautó közel 1900 dobozban szállította a Louvre kincseit. Minden egyes pályát egy-egy kurátor kísért.

A háború során Franciaországban negyven múzeumot semmisítettek meg és rongáltak súlyosan, a Louvre-ba érkezve azonban üres keretek fogadták a nácikat.

Erőteljes francia művészet

A Louvre-ban található műalkotások jelentős részét festmények teszik ki. A legfrissebb becslések szerint a világ minden tájáról származó művészek 7500 festménye díszíti a múzeum galériáját. A festmények nyolc részlegben vannak kiállítva, ezeknek több mint 66%-át pedig francia művészek készítették.

Olvasd el ezt is!5 ellopott, híres festmény, amiről még most sem tudjuk, merre lehetnek

Töretlen népszerűség

Unsplash

A Louvre a világ leglátogatottabb múzeuma, amelyet a Kínai Nemzeti Múzeum, a londoni Tate Modern és a Vatikáni Múzeum követ. Ezt a státuszát 2018-ban érte el, amikor átlépte a 10 milliós látogatószámot. Bár a látogatottsága 2020-ban 72 százalékkal csökkent 2019-hez képest, ennek ellenére továbbra is több millió turistát fogad, és továbbra is a világ legnépszerűbb múzeuma, hiszen naponta mintegy 15 ezer ember fordul meg az intézményben.

A figyelmetekbe ajánljuk