
Még maga Leonardo DiCaprio sem tud betelni a legújabb filmjével
A kritikusok egyöntetűen az év egyik legjobb filmjének nevezték Paul Thomas Anderson közel háromórás eposzát, amelyben több szál és zsáner is összefonódik. Feltűnik benne többek közt Sean Penn és Benicio del Toro is, de a középpontban Leonardo DiCaprio karaktere áll. A sztárszínész egy középkorú, már lecsúszott forradalmárt játszik, akit egykor a French 75 nevű csoport robbanószer-szakértőjeként, „Ghetto Patként” ismertek, ám ma már Bob néven bujkál, miközben mindentól óvni próbálja tinédzser lányát, Willát (Chase Infiniti).
Az 50 éves színész egy interjúban nemrég úgy nyilatkozott, hogy legélvezetesebb részlete az volt karakterének, hogy minden mozdulata nagyon távol esik a szokásos hollywoodi akcióhősökétől. Amikor megismerjük, még éber és elkötelezett, de a történet előrehaladtával már egy sodródó férfit látunk, aki idejét a tévé előtt, cigizéssel és lánya barátainak vallatásával tölti. DiCaprio úgy jellemezte Bobot, mint „aki maga akarna kémthrillert rendezni, de már az első akadályon nem tud túljutni."
Egy másik rendező kezében Bob valószínűleg egy Liam Neeson-féle bosszúhős vonalat követte volna, aki minden ellenfelet egyből legyőzve rohan megmenteni a lányát. Anderson azonban humorral és iróniával fordítja ki a klisét: hősének memóriahiánya miatt másokra kell támaszkodnia, például Benicio Del Toro karatemester figurájára. Ez a váratlan dinamika teszi minden egyes jelenetében igazán izgalmassá a vásznon látottakat.
Olvasd el ezt is!