Lana Del Rey
Elárulta azt is, hogy mi miatt döntött úgy, hogy maga mögött hagyja a közösségi média posványát.

Lana Del Rey tegnap Instagramjára posztolt egy videót arról, hogy el fog tűnni a közösségi médiáról, mára pedig törlődött is már az összes ilyen felülete, beleértve az Instagramját is, ahova az erről szóló posztot videózta. Az énekesnő abban ezzel indokolta a döntését:

Nagyon sok minden érdekel, meg sok dolgom van, amihez szükség van magánéletre és átláthatóságra. Csak azt akartam mondani, hogy természetesen továbbra is adok majd ki spoken work albumokat és lemezeket. Továbbra is írok rövid versesköteteket. És továbbra is nagyon jelen leszek és imádom azt, amit csinálok. Én a zene miatt vagyok itt. Ugyanakkor kirpóbálom magam pár egyéb dologban is. Mindig lesz majd valami, amit kiadhatok. 
Szeretnék a szívemből köszönetet mondani azért, hogy a zenémen keresztül láttok engem. Fontos az embernek, hogy figyeljenek rá. Most viszont azt hiszem, hogy a köreim kicsit szűkebbek lesznek, és elsajátítok néhány új képességet, keresek új érdeklődési köröket.

Október 22-én egyébként jön az új albuma Blue Banisters címmel, amiről kaptunk már némi ízelítőt. Az énekesnő törlődés előtt arról is beszélt, elmondva, hogy részben új, részben pedig régi, korábban még sose kiadott dalokat fog tartalmazni majd.

(Forrás: Dazed)


A figyelmetekbe ajánljuk