Köztudott, hogy Vilmos herceg és Katalin hercegné évek óta ügyelnek rá, hogy három gyermekük ne úgy nőjön fel, mint a királyi család előző generációi: György herceg jövője trónörökösként adott, ám Sarolta és Lajos számára igyekeznek teret hagyni, hogy saját érdeklődésük szerint formálhatják a felnőtt életüket. A Marie Claire felidézi Jennie Bond királyi szakértő korábbi nyilatkozatát, amelyben arról beszélt, hogy a walesi hercegi pár „tudatosan és modern módon” neveli a gyermekeit, és nagyon is érzékelik, milyen terhek várnak azokra, akik nem közvetlen trónörökösök, mégis a figyelem középpontjában élnek.
A szakértők sokáig úgy gondolták, hogy amikor Vilmos majd trónra lép, Lajos herceg kaphatja meg a York hercege címet, amely hagyományosan a mindenkori uralkodó másodszülött fiára száll. Ez a rang évszázadokon át fontos szerepet töltött be a dinasztiában, és II. Erzsébet királynő számára különös személyes jelentőséggel bírt: apja, VI. György és nagyapja, V. György is viselték. A helyzet azonban gyökeresen megváltozott, amióta András – az utolsó, aki a címet viselte – elveszítette közfeladatait és gyakorlatilag száműzetésbe kényszerült.

Hilary Fordwich királyi szakértő szerint a York hercege cím mostanra besározódott annyira, hogy a jövőben nagy valószínűséggel nem kapja meg senki. Szerinte a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a rangot egyszerűen felfüggesztik, és Andrással együtt tűnik el a közéletből.
Ez a változás jelentős fordulat Lajos herceg jövője szempontjából. Bár ő maga még gyerek, a monarchia átalakulóban van, és egyre több jel utal arra, hogy a jövőben kevesebb aktív királyi családtag tölti majd be a protokolláris szerepeket. Ha valóban elmarad a York hercege cím átadása, az azt is jelenti, hogy Lajos hercegnek sokkal több szabadság jut majd, mint az eddigi hagyományok alapján gondolták.

Ahogy arról nemrégiben beszámoltunk, az alig tízéves Sarolta jövője is kezd körvonalazódni: szinte bizonyos, hogy Vilmos trónralépése után ő lesz a királyi hercegnő. A címet jelenleg Anna hercegnő – az uralkodó húga – viseli.
Olvasd el ezt is!
