
Ezért ünnepli egy évben kétszer is a születésnapját III. Károly király
A brit királyi család életének eseményeit világszerte nagy figyelem övezi, így érthető, hogy III. Károly 77. születésnapjáról megjelent hivatalos portré is gyorsan bejárta a sajtót. Sokan azonban emlékezhetek rá, hogy a királyt már a nyár elején is köszöntötték a Trooping the Colour nevű ceremónián, így felmerült a kérdés: hogyan lehetséges, hogy egy uralkodót ugyanabban az évben két alkalommal is ünnepeljenek?
A magyarázat – mint oly’ sok minden a királyi családban – egy régi hagyományra vezethető vissza. A brit monarchiában a mindenkori uralkodónak ugyanis két születésnapja van: az egyik a tényleges születési dátuma, a másik pedig a hivatalos állami ünnepség, amelyet minden év júniusában tartanak. III. Károly esetében a valódi dátum november 14., az állami ünneplés pedig a nyár elejére esik, és külön ceremóniával, a Trooping the Colour katonai díszszemléjével kapcsolódik össze.
A Marie Claire emlékeztet, hogy a hivatalos születésnap időpontja nem rögzített: rendszerint június második szombatjára esik, de évről évre változhat. A rugalmasság oka gyakorlati: az eseményt szabadtéren tartják, ezért fontos, hogy az időjárás megfelelő legyen, és a nagyszabású katonai parádé biztonságosan kivitelezhető legyen a londoni Horse Guards Parade téren.
A szokás nem modern kori találmány. Eredete 1748-ig nyúlik vissza, amikor II. György uralkodó úgy ítélte meg, hogy novemberi születésnapja nem kedvez a nyilvános ünnepségeknek, ezért egy második, nyári dátumot vezetett be. Ezt később összekapcsolták a Trooping the Colour ceremóniával, amely mára a brit monarchia egyik leglátványosabb és legismertebb eseményévé vált.
A hagyomány II. Erzsébet idejében is változott: az uralkodónő a nagyobb közönség részvétele érdekében szombati napra helyezte át a parádét, ezzel pedig új ritmust adott a hivatalos születésnap éves megtartásának. III. Károly esetében ez a gyakorlat folytatódik, így minden évben két, egymástól jól elkülönülő alkalmon ünneplik: egy privát, családi eseményen, és egy hivatalos, állami ceremónián.
Olvasd el ezt is!