A pestis és a háborúk mellett a rák is pusztított a középkorban

A pestis és a háborúk mellett a rák is pusztított a középkorban

Az eredmények azért meglepőek, mivel eddig a középkori halálozások nagy részét a fertőzéses megbetegedéseknek, a baleseteknek és a háborúknak tulajdonították – most viszont a rákos megbetegedések is a listára kerültek.


Nagyjából tízszer magasabb volt a rákbetegségek előfordulási aránya a középkori Angliában, mint azt eddig vélték a kutatók. Mindez azt jelenti, hogy a korabeli felnőttek 9-14 százaléka szenvedett a betegségtől halálakor. A felfedezés brit kutatóknak köszönhető, akik a világon elsőként végeztek röntgen- és CT-vizsgálatot az iparosodás előtti időkben élt emberek csontmaradványain a rák jelei után kutatva.

A témában készített korábbi vizsgálatok csupán a csontok külsejét elemezte a rákra utaló károsodásokat keresve.

Ezek alapján még a szakemberek arra jutottak, hogy a rákbetegségek ritkák voltak a középkori Angliában, a népesség mindössze kevesebb mint egy százalékát érintve.

Az intézmény szakemberei által vezetett kutatócsoport most az egyetemi város környékén lévő, 6. és 16. század közötti középkori temetőkből származó 143 csontvázon végzett vizuális és radiológiai vizsgálatokat. Az eredményeket a Cancer című folyóirat publikálták – írja az MTI a Cambridge-i Egyetem honlapja alapján.

„A CT-vizsgálat révén láthattuk a rák okozta károsodásokat azokban a csontokban, amelyek kívülről teljesen normálisnak néztek ki"

– mondta Jenna Dittmar, a tanulmány társszerzője.

„A modern kutatások azt mutatják, hogy a lágyszövetekben kialakuló rák az emberek egyharmadánál-felénél terjed át a csontokra. Mi összevetettük ezt az adatot a tanulmányunkban azonosított, csontáttétekre utaló bizonyítékokkal, hogy megbecsüljük a rákbetegségek előfordulási arányát a középkori Angliában"

– számolt be Piers Mitchell, a tanulmány vezetője.

A szakemberek az eredményeik alapján úgy vélik, hogy a középkori felnőtt népesség 9-14 százalékának lehetett rákja teste valamely részében.

Dittmar szerint egészen mostanáig a kutatók abban a hitben éltek, hogy a középkor emberének egészségére a fertőzéses megbetegedések, úgy mint a vérhas és a bubópestis, valamint az alultápláltság és a balesetekből, hadviselésből származó sérülések jelentették a legfőbb fenyegetést. A mostani eredmények fényében azonban a rákbetegségek is felkerültek erre a listára.

Az viszont megdöbbentő adat, hogy a szakemberek szerint a jelenkori Nagy-Britanniában az emberek mintegy 40-50 százaléka küzd rákkal a halálakor, ami azt is jelenti, hogy a betegség 3-4-szer gyakoribb, mint a középkorban.

Valószínűleg számos tényező közrejátszik a rákbetegségek előfordulásának magas arányában, úgy mint a dohánytermékek, a légszennyező anyagok, a DNS-t károsító vírusok, valamint a hosszabb élettartam, ami lehetőséget ad a betegség kifejlődésére.


A figyelmetekbe ajánljuk