4 középkori tény, ami máris szebbé teszi a jelent

A félelmetes női szamuráj

Illusztráció.

A középkori japán hősnő, Tomoe Gozen (1157-1247) volt a japán történelem leghíresebb női szamurája. Gozen a korabeli leírások alapján félelmetes harcos volt, aki bátorságával, fizikai erejével és ügyességével kitűnt a többiek közül. Ezen képességeit pedig nemcsak gyakorlás közben, hanem a csatatéren is megmutatta, ugyanis harcolt a japán polgárháborúban, amely az ország első sógun (katonai diktátor) kormányának létrehozásához vezetett – ez volt az a politikai rendszer, amely az 1180-as évektől 1868-ig kormányozta Japánt.

Külön érdekesség, hogy abban az időben nem volt szokatlan, hogy a japán nők katonai kiképzést kaptak. Évszázadokon át a szamurájok osztályába tartozó nőket kardforgatásra, íjászatra és a különböző fegyverek használatára tanították. Ez azonban elsősorban önvédelmi kiképzés volt, amelynek az volt a célja, hogy a hölgyek akkor is meg tudják védeni magukat, amikor a férfiak épp háborúztak valahol, hiszen nagyon gyakori volt, hogy a különböző rablócsoportok rátámadtak az anyákra és a gyerekeikre.

Tomoe azonban a éles helyzetben is ki akarta próbálni az erejét és a kiképzését. Ezért aktív harcos karrierre törekedett, ennek okán pedig Minamoto Yoshinaka tábornok csapatában szolgált.

Ez is érdekelhet: Hullazsinat, szex és kapzsiság – a középkor négy legbotrányosabb pápája

Nyávogó apácák

Az egyik legbizarrabb középkori történetet egy francia kolostorban jegyezték fel, amikor egy apáca nyávogni kezdett, mint egy macska. A kedves négylábúakat azonban nem kedvelték túlságosan abban az időben, hiszen a macskákat gyakran a Sátánnal hozták összefüggésbe.

Hamarosan a kolostor többi apácája is elkezdett nyávogni, és nemsokára az egész intézmény beszállt a buliba. Végül a jelenség kórusszerűvé vált, és az összes apáca naponta több órán át közösen nyávogott. A jelenség érthető módon riasztotta és felzaklatta a szomszédokat, különösen annak fényében, hogy a macskák az ördöggel és a démoni megszállottsággal kapcsolták össze.

A könyörgések nem kerültek meghallgatásra, így végül katonákat hívtak, akiknek parancsba adták, hogy ostorral csendre kényszerítsék a nyávogó nővéreket. Végül pedig ez vetett véget a tömeghisztériának.

A rejtélyes izzadásos kór

Shutterstock

A késő középkorban hirtelen megjelent egy új egészségügyi probléma, az „izzadásos kór", amely először Angliában ütötte fel a fejét, majd elterjedt a kontinensen is. A rejtélyes betegség, az izzadásos kór hét évtizeden keresztül járványos hullámokban tört ki, majd éppoly hirtelen tűnt el, mint ahogyan megjelent. A lappangási időszakról keveset vagy semmit sem tudunk, de amikor a tünetek megjelentek, azok és következményeik hirtelen jelentkeztek, és általában pusztítóak voltak: a halál gyakran néhány órán belül bekövetkezett.

A kezdeti tünetek közé tartozott a rettegés érzése, amelyet reszketés, fejfájás, szédülés, kimerültség, hányinger és erős nyak-, hát-, váll- és végtagfájdalmak követtek. Ezután jött a betegségnek nevet adó tünet: a brutális izzadás. Ezt gyakran hasi fájdalmak és delírium kísérte. A súlyos tünetek jellemzően 15-21 órán át tartottak, és gyakran kómában vagy halálban csúcsosodtak ki. A középkori betegségek között szokatlan módon az izzadásos betegség aránytalanul nagy mértékben sújtotta a felsőbb osztályokat. Ma különböző elméletek a rejtélyes betegséget influenzának, tífusznak vagy botulizmusnak titulálják. Arra azonban még nincs végleges válasz, hogy mi lehetett pontosan az izzadásos betegség.

Szent Antal-tüze

Az egyik legfurcsább nevű középkori betegség a Szent Antal-tüze, más néven anyarozs-mérgezés volt. A betegséget a Szent Antal-rend szerzeteseiről nevezték el, akik különösen sikeresen kezelték az ilyen problémában szenvedőket. A furcsa elnevezés ellenére ez egy szörnyű betegség volt, amely nagy szenvedést okozott az érintetteknek. A tenyésző gomba okozta Szent Antal tüze duzzanatot, bőrpírt és üszkösödést okozott azoknak az áldozatoknak, akiket ez a betegség sújtott.

Egy kilencedik századi szöveg a következőképpen írta le a problémát:

A duzzadt hólyagok nagy járványa emésztette fel az embereket egy undorító rothadás által, úgyhogy a végtagjaik meglazultak és a halál előtt leestek.

A szenvedők gyakran hallucináltak, néha azt képzelték, hogy a sátánnal harcolnak. A betegség előrehaladtával görcsök léptek fel, a végtagok rothadni kezdtek, és a fülek, ujjak, lábujjak, sőt a karok és a lábak is elkezdtek lehullani. 944-ben például egy franciaországi járványban mintegy 40 ezren haltak meg.

Forrás: History Collection