Királyi életszínvonal átlagfizetésből? Ezzel a felfogással sikerülhet
Ha ma valaki fényűző életről beszél, legtöbben rögtön nagy házra, drága ruhákra, egzotikus nyaralásokra és egy olyan bankszámlára gondolnak, amelynek a látványától is megnyugszik az ember. Az ókori görög filozófus, Epikurosz viszont egészen máshonnan közelítette meg a kérdést. Egy levelében azt írta, hogy ha kap egy kis árpakenyeret és vizet, boldogságban még Zeusszal is versenyre kelne. A gondolat elsőre provokatívnak tűnhet, de éppen ez benne az érdekes: szerinte az elégedett élet kulcsa nem a korlátlan anyagi gyarapodás, hanem az, hogy az ember tudja, mire van valóban szüksége, és mire nincs.
Epikurosz nem a pénzt tekintette ellenségnek, és nem is azt állította, hogy a szegénység önmagában erény volna. Inkább arra figyelmeztetett, hogy a folyamatos többre vágyás könnyen függőséggé válik. Minél több igényt gyártunk magunknak, annál inkább kiszolgáltatottá válunk nekik. Ebben a felfogásban nem az a leggazdagabb ember, akinek a legtöbbje van, hanem az, aki képes kordában tartani a vágyait. Egy átlagosan kereső ember, aki uralja a kívánságait, szerinte valójában szabadabb lehet, mint az, aki vagyonos ugyan, de állandóan újabb és újabb dolgokat hajszol.
Ennek egyik alapja, hogy különbséget kell tenni a vágyaink között. Vannak természetes és szükséges igények, például az étel, az ivóvíz, a pihenés vagy néhány valódi emberi kapcsolat. Ezek nélkül nehéz nyugodt életet élni, kielégítésük viszont sokszor jóval kevesebbe kerül, mint hinnénk.
Ezek kellemesebbé tehetik a mindennapokat, de könnyen új alapelvárássá is válhatnak. A legveszélyesebbek pedig az üres, hiúságból táplálkozó törekvések, mint a státusz, a hírnév vagy az a kényszer, hogy mások szemében fontosabbnak tűnjünk, mint amilyenek vagyunk. Ezeknek nincs valódi végpontjuk, így kielégülést sem nagyon tudnak adni.
Epikurosz azt is felismerte, hogy a luxus gyorsan elveszíti a varázsát, ha megszokottá válik. Ezért is élte visszafogottan az életét, és ezért kap különös jelentőséget nála az a történet is, amikor időnként egy kis sajtot kért a barátaitól, hogy ünnepként élhesse meg azt, ami másnak talán jelentéktelen apróság. A logika egyszerű: ha alacsonyan tartjuk a mindennapi igényszintünket, akkor egy kisebb kényeztetés is valódi örömforrássá válhat.
A jó életet Epikurosz két fogalommal írta le: az egyik a testi fájdalom hiánya, a másik a lelki nyugtalanságtól való mentesség. Szerinte ha az ember nem szenved fizikailag, és nincs állandó szorongásban, már nagyon közel jár ahhoz az állapothoz, amit mások egész életükben hiába kergetnek. Ebből a nézőpontból egészen más fénytörésbe kerül a siker fogalma is. A sokat emlegetett, nagy hatalmú és látványosan gazdag emberek élete kívülről irigylésre méltónak tűnhet, de gyakran éppen náluk a legerősebb a nyomás, a félelem és a folyamatos készenlét. Ezzel szemben egy átlagfizetésből élő ember, akinek van ideje pihenni, olvasni, a szeretteivel lenni és nem őrli fel az állandó megfelelési kényszer, valójában sokkal közelebb lehet a nyugodt élethez.
Epikurosz egyik legmeghökkentőbb gondolata az volt, hogy időnként érdemes tudatosan minimálisra csökkenteni a vágyainkat. Nem önsanyargatásból, hanem azért, hogy kiderüljön: a legrosszabbnak képzelt helyzet talán nem is annyira félelmetes. Ha valaki néha nagyon egyszerűen él, egyszerű ételt eszik, visszafogja a fogyasztását, könnyebben ráérezhet arra, mennyire kevés is elég a stabilitáshoz. Ezzel együtt a hiánytól való félelem is gyengül. És ha az ember már nem retteg a veszteségtől, kevésbé lesz kiszolgáltatott a munkájának, a pénzének vagy annak a nyomásnak, hogy mindig többet kell felmutatnia.
Olvasd el ezt is!