Oka volt, hogy Katalin hercegné Vilmos nélkül jelentette be rákbetegségét

Oka volt, hogy Katalin hercegné Vilmos nélkül jelentette be rákbetegségét

A walesi hercegné a múlt héten erősítette meg a hírt, miszerint rákot diagnosztizáltak nála, és a megelőző kemoterápia korai szakaszában van. Ám az, hogy Vilmos eddig nem szólalt meg a témában nem véletlen.


A diagnózis felállítására azt követően került sor, hogy a hercegné két hónapja ideiglenesen visszavonult a közélettől. Már ekkor többen azt gondolták, hogy Katalin rákkal küzd, de a Kensington-palota ekkor még nemleges választ adott ezekre a híresztelésekre.

Ez is érdekelhet: Katalin és Vilmos szokatlan alvási rendjét meglátva sokak szemöldöke felszalad

Januárban komoly hasi műtéten estem át Londonban. Akkor még úgy tűnt, hogy az állapotom nem rákos

– mondta nyilatkozatában.

A hírek szerint a walesi hercegné irányította a nyilatkozatot, ő maga döntött a hír bejelentéséről, és ő írta a szöveget is. De ő határozta el azt is, hogy egyedül, Vilmos herceg nélkül jelenjen meg a videóban – írja a Marie Claire.

Egyedül akart megjelenni, de nem is volt arra szüksége, hogy valaki mellette üljön. Erős üzenetet küldött a nemzetnek, hiszen ő maga is egy erős nő

– számolt be egy forrás.

Ám mindezek ellenére a walesi hercegné a videóüzenetben a férje előtt is tisztelgett, kijelentve:

Vilmost mellettem tudni nagy vigaszt és megnyugvást jelent nekem. Csakúgy, mint az a szeretet, támogatás és kedvesség, amelyet oly sokan tanúsítottatok. Ez mindkettőnknek nagyon sokat jelent.

A figyelmetekbe ajánljuk