kamilla királyné
Getty Images
Kamilla királyné vásárolni szeretett volna, de nem volt elég pénze

Kamilla levelet küldött Károlynak Diánával kötött házassága előtt – ez állt benne

Közismert, hogy Károly és Kamilla hosszú romantikus múltra tekint vissza, az ehhez hasonló románcok pedig általában tele vannak fordulatokkal. De mi volt náluk az egyik legnagyobb csavar? Amikor királyné írt a királynak, miközben ő a haditengerészetnél volt bevetésen, hogy tájékoztassa, hogy eljegyezte egy másik férfi.


A mostani király és királyné együtt jártak, amikor Károlynak el kellett utaznia, így amiatt szüneteltették a kapcsolatukat. Ám amíg ő távol volt, Kamillát eljegyezte leendő férje, Andrew Parker Bowlest – ezt levélben közölte Károllyal.

Ő maga írta meg Károlynak, hogy elmondja. Ezzel teljesen összetörte a szívét

– olvasható Penny Juror királyi író Duchess: The Untold Story című könyvében.

Érthető módon Károly teljesen kiborult a levél olvasása után. Bánatát papírra is vetette, amiket elküldött a barátainak és a családtagjainak.

Gyötrelemmel teli leveleket írt a hozzá legközelebb állókhoz. Különösen kegyetlen húzásnak érezte ezt a sorstól, hogy egy ilyen áldott, békés és kölcsönösen boldog kapcsolat mindössze hat hónapig tartson

– fogalmazta a királyi életrajzíró.

Kamilla 1973 és 1995 között volt Andrew felesége, és közös gyermekeik is születtek. Közben Károly is megnősült, 1981-ben feleségül vette Diána hercegnét, a válásukat 1996-ban véglegesítették.

Különféle források szerint Károlyék 1986 körül kezdték újra románcukat, de csak 1999-ben vállalták fel nyilvánosan szerelmüket, míg végül 2005-ben össze is házasodtak.

A figyelmetekbe ajánljuk