Nagynevű fellépőkkel készül az Alba Regia Feszt

Nagynevű fellépőkkel készül az Alba Regia Feszt

Augusztus 9-től három napon keresztül várja a jazz zenére éhes közönséget az Alba Regia Feszt. Jövő hétfőtől Magyarország legismertebb jazz, funk-soul és fúziós stílusokat képviselő előadói szórakoztatják a nagyérdeműt Székesfehérváron.

Az esemény sajtótájékoztatóján Lehrer Zsolt, a város alpolgármestere elmondta, hogy nagy örömmel fogadják az ország legjobb zenészeit. Emellett kiemelte, hogy az eseményt a nemrég felújított Bartók Béla téren rendezik meg.

Mits Gergely, a Kodolányi János Egyetem modern zenei tanszékének vezetője, a rendezvény főszervezője elmondása alapján az a fesztivál igazi különlegessége, hogy a fellépők névsora önmagában olyan veretes, hogyha nem lennének kisérő programok akkor is bevonzanák az igényes zenére éhes közönséget.

A Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskolát a művészeti igazgató, – aki nem mellesleg a fesztivál másik főszerevezője - Vörös Tamás képviselte, aki elmondta, hogy nem sok olyan város van, ahol egy ilyen fesztivált ennyire komolyan támogatnának, többek között ezért is ingyenes a belépés az eseményre. Véleménye szerint a jazz továbbra sem számít populáris zenének, ám a világzene igen, amelynek fontos része a jazz is, ahol a szabadság és az improvizáció van előtérben és nincsenek olyan zenei közhelyek, mint a komoly zenében.

A művészeti igazgató kiemelte, hogy a háromnapos rendezvényen 10 zenekar fog fellépni és rendkívül fontos számukra, hogy a fehérvári művészeknek is megadják a lehetőséget.

A fellépők névsora igencsak veretes: az első nap a Fehérvár Big Band, a Vörös Janka New X-Series és a Mörk feat. Borbély Mihály és Ferenczi György lép színpadra. Kedden a Bágyi Balázs New Quartet, a Jambalaya és a Vörös Tamás Project szórakoztatja a közönséget. A fesztivál zárónapján az érdeklődők a Vibraton Quartet, a Budapest Ragtime Band, Pátkai Rozina, valamit Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt koncertjeit tekinthetik meg.

Pár szó az esemény történetéről: a fesztivál elődjének számító Alba Regia Jazz Fesztivált 1967-től 1986-ig minden évben megrendezték Székesfehérváron a Magyar Rádió és a Videoton vállalat közreműködésével. A rendszerváltás után a rendezvény jó ideig eltűnt a palettáról. 2000 és 2002 között ugyan ismét megrendezték az eseményt, de a fesztivál igazán 2014-től éledt újjá, - Mits Gergelynek és Vörös Tamásnak köszönhetően - amely azóta töretlen népszerűségnek örvend.


A figyelmetekbe ajánljuk