A tortaszelet a Hansons Auctioneers aukciósházban kerül árverésre az angliai Etwall városában, ahol a becslések szerint 67 és 89 ezer forint közötti áron kelhet el. Dickman 2012-ben, 85 éves korában hunyt el, a gondosan megőrzött relikvia pedig azóta családi örökségként maradt fenn – írja a The Sun.
– mondta az árverést vezető Charles Hanson, majd hozzátette, hogy bár a sütemény nem tűnik ehetőnek, történelmi értéke vitathatatlan.
A legendás esküvőre 1947. november 20-án került sor a Westminster-apátságban, amit mintegy 200 millió hallgató követett rádión keresztül. Most, csaknem nyolc évtizeddel később, az egykori lakájhoz került tortaszelet újra a figyelem középpontjába kerül, egy szerencsés pedig hamarosan a magáénak tudhatja.
Olvasd el ezt is!
