Stephen King

Ezért a 22 horrorfilmért rajong Stephen King

Melyek lehetnek azok a nyomasztó filmek, amelyek még a horror atyját, Stephen Kinget is megrémisztik? Íme a lista!


Stephen Kinget 1999-ben súlyos baleset érte: sétálás közben egy óvatlan sofőr elütötte. Akkor úgy tűnt, egyik lábát amputálni kell. Tíz nap alatt öt operációt hajtottak végre rajta, de hosszas lábadozás után sikerült teljesen felépülnie. A gyógyulás során rengeteg filmet nézett, amik között természetesen akadtak izzasztó horrorok is. Egyik nap pedig elővett egy új kazettát, de nem telt bele sok idő, mire a film eluralkodott rajta.

A regényíró állítólag megkérte a fiát, hogy kapcsolja ki a tévét.

Talán ez volt az egyetlen alkalom életemben, amikor egy horrorfilmet a közepén abbahagytam, mert túlságosan féltem a folytatáshoz

– emlékezett vissza King.

Ez is érdekelhet: A Star Wars inspirálta az Az egyik karakterének nevét

Ez a film pedig nem más volt, mint aBlair Witch Project, Daniel Myrick és Eduardo Sánchez ultraalacsony költségvetésű horrorfilmje, amely az évezred végén sokkolta a független filmvilágot.

Bár úgy tűnik, napjainkban már senki sem beszél a Blair Witchről, nemhogy megnézné, King elismerése a film iránt fennmaradt. 2010-ben egy hosszabb esszét írt a produkcióról, amely a mai napig teljes terjedelmében elolvasható a Bloody Disgusting oldalán.

King pedig nemrégiben rangsorolta minden idők kedvenc horrofilmjeit, amelyből egy aprócska listát írt össze:

  • 1. A boncolás (André Øvredal, 2016)
  • 2. The Blair Witch Project (Daniel Myrick és Eduardo Sánchez, 1999)
  • 3. Az elcserélt gyermek (Peter Medak, 1980)
  • 4. Bíborhegy (Guillermo del Toro, 2015)
  • 5. Holtak hajnala (Zack Snyder, 2004)
  • 6. Háborgó mélység (Renny Harlin, 1999)
  • 7. A barlang (Neil Marshall, 2005)
  • 8. Párbaj (Steven Spielberg, 1971)
  • 9. Ördöngösök (Henri-Georges Clouzot, 1955)
  • 10. Végső állomás (James Wong, 2000)
  • 11. Halálhajó (Paul W.S. Anderson, 1997)
  • 12. Országúti ámokfutó (Dave Meyers, 2007)
  • 13. Az utolsó ház balra (Dennis Iliadis, 2009)
  • 14. A köd (Frank Darabont, 2007)
  • 15. A démon éjszakája (Jacques Tourneur, 1957)
  • 16. A romok (Carter Smith, 2008)
  • 17. A félelem ára (William Friedkin, 1977)
  • 18. Mostohaapa (Joseph Ruben, 1987)
  • 19. Hetedik érzék (David Koepp, 1999)
  • 20. Hívatlanok (Bryan Bertino, 2008)
  • 21. Az elátkozottak faluja (Wolf Rilla, 1960)
  • 22. A boszorkány (Robert Eggers, 2015)

A figyelmetekbe ajánljuk