Harry Potter és a bölcsek köve könyv

250 ezer dollárért kelhet el a Harry Potter egyik különleges kiadványa

A Harry Potter és a bölcsek köve című J. K. Rowling-regény egy ritka, első angol kiadását bocsátja árverésre a Christie’s Londonban.


A Harry Potter és a bölcsek köve nem mindennapi példánya egyike annak az 500 keménykötésű darabnak, amit 1997-ben elsőként nyomtattak ki. Háromszáz példányt egyébként könyvtárak kaptak meg, így ez a könyv a maradék kétszáz példány valamelyike. Legnagyobb különlegessége pedig az, hogy J. K. Rowling dedikálta.

A Christie’s Az irodalom művészete című aukcióján kínálja eladásra a kötetet. Mark Wiltshire, az árverés tételeiből rendezett kiállítás társkurátora, az aukciósház könyvszakértője elmondta, hogy a kötet néhány hibát tartalmaz: a hátsó borítóján kihagyták a Philosopher’s második o betűjét a címből, és az 53. oldalon a varázslóiskolai felszerelések listáján kétszer szerepel a varázspálca.

Több szempontból ez a könyv sok ember számára egy varázslatos emlék fizikai megnyilvánulása, és ez teszi olyan kivételessé

– tette hozzá.

Getty Images

A könyvet magáneladásra kínálják, jelenleg 250 ezer dollártól lehet rá licitálni, ami körülbelül 91 millió forintnak felel meg.

A Christie's kiállítása 2022. június 7-15. között kerül megrendezésre.

(LuxuryLaunches)

A figyelmetekbe ajánljuk