Meghan Markle és Harry herceg.
Getty Images

Úgy tűnik, Harry herceg már nem hiszi a csodákban: közvetítővel oldaná meg a királyi család problémáit

Harry herceg és Meghan Markle áprilisban titokban ellátogattak az Egyesült Királyságba, és ez volt az első alkalom, hogy együtt tértek vissza Angliába azóta, hogy alig több mint két évvel ezelőtt távoztak az országból – és a királyi életből.


Akkoriban széles körben arról számoltak be, hogy Sussexék a hágai Invictus Játékokra vezető útjuk egyik állomásaként rövid ideig találkoztak a királynővel. Egészen mostanáig azonban nem tudtunk arról, hogy előtte audiencián vettek részt Károlynál és Kamillánál.

Egy királyi bennfentes a Vanity Fair újságírójának, Katie Nichollnak elmondta, hogy Károly ragaszkodott ahhoz, hogy találkozzon legkisebb fiával és feleségével, „hogy megbizonyosodjon arról, hogy Harry nem fog úgy hízelegni a királynőnek, ahogy korábban András herceg tette, és nem fogja rávenni az uralkodót semmire, az ő beleegyezése nélkül.

Úgy tűnik azonban, hogy a bizonyos találkozó nem sikerült túl jól. A fiatalabbik pár állítólag késett, ami azt jelenti, hogy csak körülbelül 15 percig tartott a találka. Arról is nagyon eltérő elképzeléseik voltak, hogyan lépjenek tovább.

Harry öleléssel és a legjobb szándékkal ment be, és azt mondta, hogy tisztázni akarja a helyzetet. Valójában azt javasolta, hogy vegyenek igénybe egy közvetítőt, hogy megpróbálják rendezni a dolgokat, ami Károlyt kissé zavarba ejtette, Kamilla pedig majdnem kiköpte a teáját. Károly azt mondta Harrynek, hogy ez nevetséges, és hogy ők egy család, és majd megoldják egymás között a dolgot

– mondta a család egyik barátja.

A királynő szomorú halála óta minden bizonnyal történt némi előrelépés, többek között Vilmos herceg meghívta a Sussexeket egy windsori sétára, majd a hírek szerint egy privát vacsorán is részt vettek velük, valamint Harry és felesége is megjelentek a királynő temetésén. III. Károly király is üdvözletét küldte Harrynek és Meghannak első uralkodói beszédében.

Ennek ellenére a bennfentesek továbbra is beszámolnak a Sussexék és a többi királyi családtag közötti feszültségekről, amelyek valószínűleg nem fognak lecsillapodni, amíg a családot is szóba hozó médiaprojektjeik – Meghan Spotify-podcastja, Harry memoárja, állítólagos közös Netflix-doku-sorozatuk – körüli dolgok nem tisztázódnak.


Forrás: Marie Claire UK

A figyelmetekbe ajánljuk