Indiana Jones
Lucasfilm

4 film, ami alaposan leszerepelt a mozipénztáraknál 2023-ban

A 2023-as év tele volt jobbnál jobb filmekkel, azonban akadtak olyan produkciók is, amelyek csúfosan leszerepeltek. Az alábbi cikkben 4 ilyen mozit sorolunk fel.


Indiana Jones és a sors tárcsája

Az ötödik Indiana Jones-filmet már sok-sok éve igyekeztek tető alá hozni, a mozit eredetileg Steven Spielberg jegyezte volna, végül azonban James Mangold készítette el.

A rajongók között heves vita bontakozott ki, mivel sokan nagyon szeretik az ötödik Indi-mozit, míg egyesek ki nem állhatják a filmet.

Az viszont tény, hogy a produkció nem hozta azt bevételi szintet, amit elvártak tőle: a 300 millió dolláros költség mellett ugyanis csupán 383 milliót hozott vissza, ami a blockbusterek világában kifejezetten rossz eredménynek számít.

Ez is érdekelhet: 5 kihagyhatatlan film, ami januárban érkezik az HBO Maxra

Marvelek

Négy-öt évvel ezelőtt, ha kijött egy Marvel-mozi, akkor az óriásbevétel túlzás nélkül garantálható volt, a Végjáték óta viszont más szelek fújnak a stúdió háza táján.

Az azóta megjelent filmek jóval szerényebben teljesítenek, mint a korábbiak, azonban egyik produkció sem bukott akkorát, mint a 2023-ban debütált Marvelek, ami lényegében a Marvel kapitány második része.

A 220 milliós költségvetésű film ugyanis mindössze 200 milliót termelt, azaz 20 milliós mínuszba kerültek, amiben a marketingköltségek még nincsenek is benne.

Feláldozh4tók

A Sylvester Stallone vezette All-Star csapat már a negyedik mozira állt össze, azonban ennek a projektnek nem lett jó vége.

A 100 millió dollárból készült film ugyanis 51 milliót hozott vissza, ami a produkciót készítő cég számára nemhogy bukást, hanem egy potenciális csődközeli állapotot jelenthet, ugyanis a Lionsgate közel sincs olyan anyagi helyzetben, mint például a Disney.

Az mondjuk nem világos, hogy a stúdió miért szánt ennyi pénzt erre a filmre, amikor a harmadik rész sem szerepelt túlságosan fényesen.

Dzsungelhajsza

A Pierre Morel által rendezett film minden tekintetben katasztrofális eredményt hozott, ugyanis a John Cena által fémjelzett kalandfilm mindössze 5,4-es értékelést kapott az IMDB-n.

Ez azonban csak a kisebbik probléma, mivel az anyagi oldal sem lett jobb, a 40 milliós büdzséből ugyanis a Dzsungelhajsza csak 9 milliót hozott vissza.

Forrás: ITT


A figyelmetekbe ajánljuk