Vérfagyasztó horrorra számítunk, de kisvárosi krimit kapunk – kritika a Fegyverek című filmről

Zach Cregger három éve robbant be a filmes köztudatba Barbár című alkotásával, amely egy Airbnb-szállás rejtélyes eseményeit meséli el két idősíkon, több szereplő szemszögéből. A szakma és a közönség egyaránt dicsérte a rendezőt szokatlan stílusa miatt, így nem meglepő, hogy a Fegyverek történetmesélésében ismét ehhez a megoldáshoz nyúlt.

A történet egy floridai kisvárosban játszódik, ahol egyik éjszaka egy teljes osztály eltűnik – méghozzá bármiféle előjel nélkül, ugyanabban az időpontban. A fura esetet még különösebbé teszi, hogy a 18 gyerek egyike, Alex épségben átvészeli az éjszakát. Innen indul a rejtélyek kibogozása – egy, a Ponyvaregényt idéző, epizodikus szerkezetben. Megismerjük közelebbről az osztályfőnököt, egy érintett szülőt, egy rendőrt, a túlélő gyereket és egy-két elsőre mellékesnek tűnő, később fontosabb szerepet betöltő karaktert is.

A Fegyverek legnagyobb erőssége, hogy nem kíván minden áron – a szó hagyományos értelmében vett – horror maradni. A felszínen ugyan jump scare-ek és nyomasztó atmoszféra uralják, de mélyebbre ásva inkább egy körömlerágós thrillert kapunk – a részletek önmagukban nem érthetők, egyben kell látnunk őket, ez pedig egyértelműen okos filmmé varázsolja Cregger alkotását. A rendező láthatóan nemcsak rendezőként, hanem íróként is remekel. Forgatókönyve okosan végiggondolt: amikor úgy akarja, csattanós párbeszédekre hagyatkozik, de az ijesztgetéssel sincs problémája.

Az első percekben csak tarkókat látunk, az arcok takarásban maradnak. Ez, valamint a filmben többször felbukkanó többperces vágatlan snittek is fokozzák a nyugtalanságot. A zsánerben az utóbbi években erőltetett hegedűszólamok és hangos zajok viszont már klisésnek hatnak, így a zenei aláfestés a film egyik gyenge pontja.

Nem úgy, mint maga a kiindulópont, a gyerekek eltűnése, és az aköré felépített misztikum ugyanis igazi jolly joker. Az iskolai közeg, valamint a hozzátartozók feldúltságát és tehetetlenségét könnyen átérezzük, így egyből szolidárisak leszünk, reakcióikkal és döntéseikkel szimpatizálunk, a történet drámai súlya átsüt a vásznon. 

A film precíz karakterrajzai a színészgárdának is kedveznek: a tanárnőt alakító Julia Garner (Egy különc srác feljegyzései, Ozark) és az egyik apát megformáló Josh Brolin (Nem vénnek való vidék, Sicario) remekül játszanak a kétségbeesés, a düh és a szomorúság tónusait váltogatva, de az Alex bőrébe bújó Cary Christopher, és a nagynénjét megformáló Amy Madigan (Kétszer az életben, Baseball álmok) szintén maradandó alakításokat nyújtanak.

A Fegyverek nem fukarkodik a fordulatokkal: a cselekmény fokozatosan rántja le a leplet a rejtélyekről. A kidolgozott karakterek dinamikája szintén húzza magával a történetet, sőt egyes jelenetekben még poénokat is megenged magának az alkotás. Ezek a hangulat- és nézőpontváltások – hasonlóan, mint az idei Bűnösök esetében – szinte garantáltják, hogy végig fennmarad a nézők érdeklődése.

Ezt erősíti a film fináléja is, amely nem zárja le teljesen a történetet. Kapunk válaszokat, de nem minden kérdésünkre. Ez az alkotói gesztus kétségtelenül bátor, de sokak számára itt veszíthet értékéből az addig felépített mítosz. A fejezetekre osztottság szintén negatívumként csapódhat le azoknál, akik a lineárisabb történetekhez, könnyedebb horrorokhoz szoktak.

A film hangsúlya nem (csak) a vérengzésen van – bár abból is akad bőven –, hanem a társadalmi feszültségeken, a közösségek megbillenésén, a gyászon és az önmarcangoló bűntudaton. Hogy mit jelent szülőnek, tanárnak vagy akár túlélőnek lenni, egy olyan világban, ami egyik pillanatról a másikra válik aggasztóvá és sok szempontból értelmezhetetlenné.

Az viszont biztos – ha tetszik a végeredmény, ha nem – hogy Cregger döntése elismerést érdemel: egy olyan lüktető, impulzív ingereket is igénybe vevő filmet hozott létre, amely az izzadó tenyereink mellett agyunkat és érzelmeinket egyaránt megdolgozza majd.

Fegyverek, amerikai misztikus krimi és horrorfilm, 128 perc, 10/8

Augusztus 7-től már a hazai mozikban.