Glasgow.

Ez a két város pályázik a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivál megrendezésére

A 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválnak Glasgow vagy Liverpool adhat otthont, miután az idei győztes Ukrajna nevében Nagy-Britanniát kérték fel az esemény megrendezésére.


A versenyt közvetítő BBC közölte, hogy a végső döntés heteken belül megszületik. Ukrajna akkor nyerte el a jogot a zenei verseny megrendezésére, amikor májusban a Kalush Orchestra nevű folk-rap együttes megnyerte az idei versenyt. A brit Sam Ryder lett a második.

Mivel az orosz-ukrán háború sajnálatos módon még mindig tart, az Eurovíziót szervező Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) szerint „az Eurovíziós Dalfesztivál megrendezéséhez, szervezéséhez és gyártásához szükséges biztonsági és működési garanciák miatt" túlságosan nehéz lenne jövőre Ukrajnában megrendezni az eseményt.

Eltökélt szándékunk, hogy a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivált olyanná tegyük, amely egyrészt tükrözi Ukrajna győztes pozícióját, másrészt olyan eseményt rendeznénk, amelyen egész Nagy-Britannia részt vehet

– mondta Phil Harrold, a BBC házigazda várost kiválasztó bizottságának elnöke.

Az Eurovíziót 1956-ban alapították, annak érdekében, hogy a rendezvény segítsen egyesíteni a II. világháború által megsebzett kontinenst. Mára több mint 40 ország, köztük olyan nem európai nemzetek is részt vesznek rajta, mint Izrael és Ausztrália. Magyarország 2020 óta nem képviselteti magát a dalfesztiválon.

A szervezők igyekeznek távol tartani egymástól a popzenét és a politikát – tiltják a nyíltan politikai szimbólumokat és dalszövegeket –, de a globális feszültségek gyakran kihatnak a versenyre. Oroszországot az ukrajnai inváziója miatt kizárták az idei versenyből.

Forrás: Bilboard

A figyelmetekbe ajánljuk