Fehér éjszaka párizs
Shutterstock

A párizsi Fehér éjszaka egyik rendezvénye

Az 5 legjobb európai fesztivál ősszel

Nem csak nyáron vannak fesztiválok. Ősszel is nagyszerű programokat találni Európa-szerte, amelyek ugyan már nem (feltétlen) a bulikról szólnak, sokkal inkább a kiállításokról, előadásokról, koncertekről és gasztronómiáról. Mutatunk pár őszi fesztivált, amit érdemes lehet felírni, ha ősszel tervezünk utazni.

Oktoberfest, Németország

Ugyan már szeptember 17-én elkezdődött, de közel sincs vége az egyik legismertebb őszi fesztiválnak, ami idén október 3-án zárul. Közel 200 éve majdnem minden ősszel a világ minden tájáról milliók özönlenek Münchenbe, hogy részt vegyenek az Oktoberfesten.

A bajor kultúrában mélyen gyökerező, hatalmas fesztivál – amely valójában a világ legnagyobb népünnepélye – hagyományos ételekkel, rengeteg zenével, gyönyörű dirndlit viselő hölgyekkel, valamint látványosságoknak, buliknak és versenyeknek helyet adó, nyüzsgő sátrak tucatjaival fogadja vendégeit. És persze több millió liter német sörrel.

La Mercè Fesztivál, Spanyolország

Shutterstock

Szeptember vége tökéletes alkalom lehet egy barcelonai látogatásra. A város ad otthont Katalónia legnagyobb utcai felvonulásának, a közel 600 eseményből álló Les Festes de la Mercè fesztiválnak. A város védőszentjének tiszteletre rendezett La Mercè remek alkalom arra is, hogy elmerüljünk a lenyűgöző katalán kultúrában.

Bár a fiesta hagyományosan szeptember 24-én kerül megrendezésre, idén egy kevésbé zsúfolt rendezvény lesz, ami szeptember 23. és 26. között, rengeteg zenével, felvonulással, utcai előadásokkal, látványosságokkal, versenyekkel és tűzijátékkal több városrészében.

A La Mercè fénypontjai közé tartozik a világhírű Castellers (óriási emberi tornyok) a Placa Sant Jaume téren, az Óriások felvonulása a Placa de la Mercè téren és a Correfoc (tűzfutás). Emellett kiállításokkal és művészeti installációkkal is megtelik a város.

Fehér éjszaka, Franciaország

Shutterstock

A Fehér éjszaka, vagy Paris Nuit Blanche egy évente megrendezett művészeti fesztivál Párizsban, amely egyedülálló kulturális élményt nyújt azoknak, akik a fény városába látogatnak.

Október 1-jén Párizs páratlan múzeumai, galériái, városházái, mozijai, uszodái és egyéb szórakoztató és kulturális intézményei a kora reggeli órákig (ingyenesen) nyitva állnak a látogatók előtt. Emellett a városnézők különböző felvonulások, koncertek és más élő előadások részesei lehetnek Párizs utcáin.

Alba Fehér Szarvasgomba Vásár, Olaszország

Shutterstock

A piemonti Alba Olaszország szarvasgomba-fővárosa. Minden év októberében és novemberében a város rendezvények sokaságával ünnepli szeretett termékét.

Számos koncert, élelmiszerpiac, verseny, sport, ételvásár, kulturális program és borkóstolási lehetőség egészíti ki az Alba Fehér Szarvasgomba Vásárt, egyedülálló kulturális és kulináris élményt kínálva a látogatóknak.

Idén a fesztivál október 8-tól december 5-ig tart.

Amsterdam Dance Event, Hollandia

Shutterstock

Egy kis buli is lesz az ősszel: október 19. és 23. között Amszterdam lesz Európa elektronikus zenei fővárosa. Az Amsterdam Dance Event, azaz az ADE nemcsak a világ legnagyobb elektronikus klubfesztiválja, hanem a maga nemében a legjelentősebb konferencia is, ahol a szakma szakértői vitatják meg az iparág jövőjét.

A fesztiválon a világ legjobb DJ-itől a feltörekvő zenészekig nem kevesebb, mint 2500 művész lép fel, akik a város különböző klubjaiban lépnek fel. Nappal pedig workshopok, konferenciák és technikai bemutatókra lehet járni.

Barcolana Regatta, Olaszország

Shutterstock

A lista egyik legkülönlegesebb fesztiválja, a Barcolana Regatta több mint 2000 hajót és 16 ezer vitorlázót gyűjt össze a Trieszti-öbölben, hogy részt vegyen a világ legnagyobb vitorlásversenyén.

A történelminek számító hajóversenyt idén október 1. és 9. között rendezik meg, és a versenyt több száz más, izgalmas esemény egészíti ki, többek között vízi sportok, éjszakai koncertek, régi hajók bemutatója, valamint építenek egy ideiglenes falut is, tele üzletekkel és ételstandokkal.

A Barcolana Regatta másik fénypontja a Fine Art Sails – egy jótékonysági verseny, amelyen neves művészek által festett különleges vitorlákat láthatunk.


A figyelmetekbe ajánljuk