törőcsik mari
Fotó: Hamu és Gyémánt magazin 2005. ősz

Emlékműsorral tiszteleg a Nemzeti Színház Törőcsik Mari előtt

Emlékműsorral tiszteleg a Nemzeti Színház a pénteken elhunyt Törőcsik Mari előtt – jelentette be a teátrum.


Mint írják, Törőcsik Mari tisztelőinek pénteken 21 óráig van lehetőségük elhelyezni az emlékezés virágait a Nemzeti Színház főbejáratánál. A színésznő kedvence a sárga rózsa volt, ezzel a virággal emlékezhetnek rá. A Nemzeti Színház emlékműsorral tiszteleg Törőcsik Mari előtt, amint ezt a járványhelyzet lehetővé teszi - olvasható a közleményben.

Az emlékestet Bérczes László rendezi, aki szoros kapcsolatban állt Törőcsik Marival, 2016-ban könyv is született beszélgetéseikből. A közleményben Bérczes Lászlót idézik, aki elmondta: azzal a naiv bizonyossággal és megingathatatlan hittel vállalja ezt a felkérést, hogy ez az esemény minden magyar színházszerető ember közös gyásza.

„Mindannyiunk számára Mari a példa: embersége, nagyvonalúsága és a hétköznapokon felülemelkedő egyszerűsége és méltósága, azt remélem, megemel bennünket is, hogy erre az estére béke költözzön a szívünkbe. Mindent megteszek azért, hogy Törőcsik Marihoz méltó legyen ez a fájdalmas, ünnepi búcsúzás"

– fogalmazott Bérczes László rendező.

Törőcsik Marit életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál. A Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett alkotót a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. A művész kérésére a temetést szűk családi körben tartják majd.

(MTI)

A figyelmetekbe ajánljuk