elton john fekete fehér kép

A Rocketman sosem ér rá pihenni – Isten éltesse Elton Johnt!

Soha nem szabad többet elvinned, mint amennyit adsz” – mondta egyszer. De vajon ő gondolt arra, neki még így is mennyi cipelni valója lenne? Valószínűleg nem, de az biztos, hogy amennyit Elton John adott nekünk a művészetével az egy igencsak súlyos csomag. Megszámlálhatatlan mennyiségű sláger, siker siker hátán, de még most sem pihen. Folyamatosan dolgozik, hogy 75 évesen is kiszolgáljon bennünket, a zenei zseni ugyanis ma ünnepli a születésnapját, ennek apropóján pedig összegyűjtöttünk néhány érdekességet róla.

Isten éltesse!


Elton John nem az igazi neve

Az biztos, hogy Elton John nagyszerű zenésznek született, de nem Elton Johnnak. Az igazi neve ugyanis Reginald Dwight, ami önmagában szép név, de határozottan nem olyan színpadias, mint amilyennek a túlzó teatralitásáról híressé vált előadó szerette volna.

Elton szülei egyértelműen felelősek a zene iránti korai szeretetéért. Édesapja hivatásos zenészként trombitált, és mind édesanyja, mind apukája előszeretettel vásárolt halomszámra rock and roll lemezeket, köztük Elvis albumait is.

Elton már egészen kicsi korában megismerkedett imádott hangszerével. Nagyanyja zongoráján 7 éves korában kezdte, és rengeteg dalt hallás után játszott el. Képességei révén végül 11 évesen ösztöndíjat nyert a Királyi Zeneakadémiára.

Keserédes siker

Az énekes szinte hihetetlenül sok sikert ért el életében, többek között ő tartja minden idők legjobban fogyó kislemezének rekordját az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban. A Candle in the Wind 1997 című dalból több mint 33 millió példányt adtak el világszerte. Ez a siker azonban egy hatalmas tragédia következménye volt.

A dal ugyebár a Candle in the Wind című dal újrafelvétele, amelyet az énekes és régi szövegírója, Bernie Taupin írt Marilyn Monroe-ról. Az újítást Diána walesi hercegné tiszteletére készítették, aki 1997-ben hunyt el autóbalesetben. Elton és a hercegné jó barátok voltak, híresen jó kapcsolatot ápoltak.

A kiadott kislemez óriási sikeréből származó bevételt pedig Diána jótékonysági alapítványainak a javára fordították.

Eredetileg nem volt szüksége szemüvegre

Getty Images

Elton John színpadi jelenlétének egyik legikonikusabb eleme a szemüvege. Jellemzően épp oly furcsa, mint a ruhái, és a pletykák szerint több mint ezer különböző darabja van. De eredetileg semmi szüksége nem volt rá.

Legelőször azért kezdte el viselni a jellegzetes szemüvegeket, mert tinédzserként jobban akart hasonlítani a zenész Buddy Hollyra. Ironikus módon, miután annyi éven át viselte őket tényleg romlani kezdett a szeme. Szóval napjainkban már nem csak divatból viseli a kiegészítőt, hanem azért mert ténylegesen szüksége van rá.

Eminemmel is fellépet

A művészről tudni lehet, hogy gyakran dolgozik együtt más előadókkal és számos műfajban kipróbálja magát. Még a hip-hopba is belekóstolt, ugyanis a 2001-es Grammy-díjátadón egy előadás során megjelent a színpadon Eminemmel, hogy előadják a rapper Stan című slágerét. Zongorázott és szorgosan énekelte Slim Shady kísérő vokálját.

Feltűnt a South Parkban is

Comedy Central

Mint jó néhány sztár, Elton John is vendégszerepelt a South Park című animációs vígjáték egyik epizódjában. A második évad Séf-segély című részében az énekes saját magaként jelenik meg, és beleegyezik, hogy jótékonysági koncertet ad South Parkban, hogy pénzt gyűjtsön Séf (Isaac Hayes) számára.

A Wake Up Wendy című dal, amelyet John az epizódban előad, a South Park Soundtrack albumán, a Chef Aid-en is szerepel. Az albumon pedig más veterán előadók, például Joe Strummer és Ozzy Osbourne dalai is szerepelnek.

A figyelmetekbe ajánljuk