Elárverezik Dorothy ruháját az Óz, a csodák csodájából

Elárverezik Dorothy ruháját az Óz, a csodák csodájából

Árverésre bocsájtják az amerikai filmtörténet egyik legikonikusabb ruháját, a kék-fehér kockás gingham ruhát, amelyet a fiatal Judy Garland viselt az Óz, a csodák csodájacímű 1939-es klasszikusban.


Évtizedekig úgy vélték, hogy a filmben viselt ruha egyik változata elveszett az Amerikai Katolikus Egyetemen, tavaly azonban egy irodai lomtalanítás során egy régi cipősdobozban megtalálták, most pedig aukcióra kerül.

Amikor először megláttam csak arra tudtam gondolni, hogy kicsiként néztem a filmet, és ezen nőttem fel. Bizonyos értelemben a gyermekkorom elevendett meg előttem

– mondta Jacqueline Leary-Warsaw, a washingtoni Katolikus Egyetem zenei, drámai és művészeti iskolájának dékánja.

A rendezvény szervezői éppen ezért bíznak abban, hogy a nosztalgiafaktor jelentős szerepet kap majd május 24-én, amikor a jelmez a Bonhams-aukciósház Classic Hollywood: Film and Television árverésénel kell majd. Előzetes becsült értéke 800 ezer és 1,2 millió dollár között van.

A Bonhams ezen a héten állítja ki a ruhát az aukciósház New York-i telephelyén, mielőtt Kaliforniába küldenék nyilvános megtekintésre, majd az árverésre.

Helen Hall, a Bonhams popkultúráért felelős igazgatója elmondta, hogy az emléktárgyak, különösen a filmes jelmezek piaca erős, illetve hogy az Óz, a csodák csodája igazi mérföldköve a popkultúrának.

A jelmezből egyébként több is készült Garland számára a forgatás alatt, az aukciósház munkatársai egészen pontosan négyről tudnak. Sőt, egy 2015-ös árverésükön több mint 1,5 millió dollárért kelt el a másik példány, blúzzal együtt.

(npr.org)

A figyelmetekbe ajánljuk