Szerethető
Fotó: Cinefest

Egy norvég film nyerte az idei miskolci CineFestet

Lilja Ingolfsdottir norvég rendező Szerethető című filmje három díjat is nyert a 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Ezek közé tartozik az esemény fődíja, a Pressburger Imre-díj is, írja az MTI a szervezők közleménye alapján.


A fesztivál zsűrijének indoklása szerint azért ítélték a norvég filmnek a díjat, mert az nem szimplán egy problémát és egy drámai szituációt ábrázol, hanem az ebből való kiutat is hatásosan mutatja meg a nézőnek. A Szerethető a fődíj mellett elnyerte az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és a Nemzetközi Ökumenikus Zsűri díját is.

Lilja Ingolfsdottir, a film rendez\u0151je

Lilja Ingolfsdottir, a film rendezője

Fotó: Cinefest

A CineFest nagydíját, a Zukor Adolf-díjat Sean Wang rendezése, az amerikai Dídi nyerte, míg az idei évben először indított East of Europe szekció díját az Emilija Gasic rendezte 78 nap kapta. A CineDocs díjat a német Andres VeielRiefenstahl című filmje, a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) elismerését pedig Szilágyi ZsófiaJanuár 2. című alkotása vitte el.

A miskolci filmfesztivál életműdíját Kardos Sándornak ítélték oda – ő korábban a Kossuth- és a Balázs Béla-díjat, valamint háromszor a filmkritikusok, kétszer pedig a Filmszemle díját is elnyerte, ráadásul 1989-ben az Eldorádó című filmért Európai Filmdíjra is jelölték. Pályafutása során több mint harminc alkotás operatőre volt, és ő volt az első rendező a világon, aki célfotókamerával készített játékfilmet.

A rendezvény idei nézőszámai egyébként rekordot döntöttek: a fesztiválra – amelyen huszonhat országból érkezett filmet mutattak be összesen százhuszonnégy előadáson – mintegy tizenhatezer látogató volt kíváncsi.

A figyelmetekbe ajánljuk