Boris Johnson.

Boris Johnsonon túl: 4 brit politikus, aki botrányok közepette mondott le a tisztségéről

Nemrégiben Boris Johnson brit miniszterelnök bejelentette, hogy lemond a Konzervatív Párt elnöki posztjáról, ezzel együtt pedig a miniszterelnöki tisztségről is – az utóbbiról csak azt követően miután megválasztották az utódját. Nagy-Britanniában ez már-már bevett gyakorlatnak számít, az alábbi cikkben pedig négy olyan brit politikust veszünk górcső alá, aki botrányok közepette mondott le a tisztségéről.


John Profumo

Ron Case/Keystone/Hulton Archive/Getty Images

John Profumo tory hadügyminiszter 1963-ban lemondásra kényszerült, miután hazudott a Háznak egy volt prostituálttal, Christine Keelerrel folytatott viszonyáról, aki abban az időszakban egy orosz kémmel is intim viszonyt ápolt.

John Stonehouse

Roger Jackson/Central Press/Hulton Archive/Getty Images

A volt munkáspárti miniszter egy idő után belefáradt abba, hogy a hitelezői elől meneküljön, emellett folyamatosan titkolnia kellett a cseh hírszerzői múltját. Stonehouse azonban 1974-ben úgy döntött, hogy megrendezi a saját halálát. Eltűnt, ruháit és útlevelét egy miami strandon hagyta.

Az újságok azt írták, hogy cápák ették meg, de miközben az alsóház egy perces néma csenddel emlékezett meg róla, Stonehouse vidáman szürcsölgetett egy Pina Coladát Hawaiin, és saját gyászjelentését olvasgatta. Stonehouse-t azonban még abban az évben felismerték Ausztráliában.

Szégyenkezve tért vissza Nagy-Britanniába, és ragaszkodott ahhoz, hogy ismét képviselői mandátumot kapjon. Egészen addig nem volt hajlandó lemondani, amíg 1976-ban csalásért börtönbe nem került.

Robin Cook

Robin Cook 2003-as lemondása tiltakozás volt Tony Blair azon döntése ellen, hogy Nagy-Britannia az ENSZ támogatása nélkül indítson háborút Irakban. Kollégájával, Clare Shorttal ellentétben ő nem tájékoztatta a sajtót a döntéséről, ehelyett udvariasan kifejtette álláspontját a Ház előtt egy lesújtó beszéd formájában.

De sokak szerint a hatásos beszéd ellenére Cook lemondása bizonyos szempontból csalódás volt. Az elemzők szerint, hogyha korábban lemond, meggyőzhette volna kollégáit, hogy kövessék a példáját, és talán megakadályozhatta volna a háborút. Ennek ellenére biztosította helyét a történelemben egy olyan beszéddel, amely hozzájárult Blair közmegbecsülésének lerombolásához.

Jeremy Thorpe

Keystone/Getty Images

A liberálisok vezetője 1976-ban volt kénytelen lemondani posztjáról, miután a lapok leleplezték állítólagos részvételét az egykori szeretője, Norman Scott meggyilkolására irányuló összeesküvésben. Az általa felbérelt bérgyilkos azonban véletlenül egy kutyát lőtt le a célpont helyett.

Végül Thorpeot felmentették a gyilkossági kísérlet vádja alól, de a magánéletét leleplezték, és a szavahihetőségét is lerombolták. Annak ellenére, hogy többször is megpróbált bejutni a Lordok Házába, soha nem sikerült visszatérnie a közéletbe.

Forrás: The Spectator

A figyelmetekbe ajánljuk