A Balatonra is ellátogat a BFZ zenés teherautója

A Balatonra is ellátogat a BFZ zenés teherautója

A világhírű zenekar kamaraformációi Csopaktól Szentbékkálláig több helyen megállnak, hogy rövid koncerteken szórakoztassák a nyaralókat, akik az új évadra szóló jegyeket is vehetnek a BFZ zenészeitől. A budapesti sikeres utcazenélés után, augusztus 13 – 15-ig a Balaton északi partján jár a Budapesti Fesztiválzenekar zenés teherautója.


A hétvégén ismét platóra szállnak a BFZ muzsikusai: ezúttal a Balatonra utaznak, hogy a tó északi partjának nagyobb városaiban és a Balaton-felvidéken zenéljenek.

Füred, Csopak, Tihany utcái mellett játszanak Szigligeten, Köveskálon, Szentbékkállán, sőt a káptalantóti Liliomkert piacon és a kővágóörsi zsinagóga kertjében is.

Ahogy az esemény közleménye is írja, a kamaraformációk adta zenei élményen túl az érdeklődők személyesen a zenészektől vásárolhatják meg bérleteiket és jegyeiket a következő szezonra, akár SZÉP kártyával is.

A nyár elején nagy sikert aratott a Fesztiválzenekar négy keréken guruló budapesti utcazenélése, amiről egy kisfilmet is készítettek. A részletes balatoni program a zenekar honlapján olvasható.

A BFZ új évada egy hónap múlva, szeptember 9-én indul a Müpában: a Fischer Iván rendezésében látható Poppea megkoronázása című Monteverdi-opera próbái már folynak.

Az új évadra bérletet itt vásárolhatunk. A szezonfüzet itt, a BFZ idei programja pedig itt elérhető.



A figyelmetekbe ajánljuk