
Andrea Bocelli is reagált Timothée Chalamet operát kritizáló megjegyzéseire
Éles vita bontakozott ki a klasszikus művészetek jövőjéről, miután Timothée Chalamet egy beszélgetés során úgy fogalmazott: nem szeretne olyan műfajokkal foglalkozni, amelyek már „senkit sem érdekelnek” – példaként pedig megemlítette az operát és a balettet. A megjegyzés gyorsan visszhangra talált a művészvilágban, többek közt Andrea Bocelli is megszólalt az ügyben, aki szerint „az opera nem a múlté”.
Andrea Bocelli operaénekes a napokban adott interjújában arról beszélt, hogy az ilyen kijelentések gyakran abból fakadnak, hogy sokan egyszerűen nem találkoztak még igazán ezekkel a műfajokkal. A világhírű olasz tenor szerint az opera és a balett éppen azért maradt fenn évszázadokon át, mert valami alapvetően emberit érint meg bennünk. Ahogy fogalmazott:
Az operaénekes baráti hangneme nem állt meg itt. Szerinte az Oscar-jelölt amerikai színész számára elég lenne néhány percet meghallgatni ebből a műfajból élőben, és egyből megértené, miért rajonganak világszerte mai napig milliók az áriák világáért.
A vitába korábban a világhírű balerina, Misty Copeland is bekapcsolódott. Abban egyetértett, hogy bár a balett és az opera nem a popkultúra része úgy, mint a filmek, ez nem jelenti azt, hogy elvesztették volna kulturális jelentőségüket. Arra is emlékeztetett: kevés művészeti forma mondhatja el magáról, hogy több mint négyszáz éve jelen van a világ színpadain.
Olvasd el ezt is!