A hatalom szimbóluma, a gazdagság jelképe, díszes tálak ékköve és a tolvajok első számú célpontja. Habár napjainkban nehéz elképzelni, volt idő a történelemben, amikor az ananász nem egyszerűen csak egy édes gyümölcsnek számított, hanem sokkal inkább a nemesek elérhetetlen kincsének.
A legfiatalabb generációk rendszeresen posztolnak fotókat arról a közösségi média különféle platformjain, hogy éppen mit ettek. A mutatós finomságokat pedig kellékként használják, hogy egy bizonyos életstílust mutassanak a külvilág felé. A menő helyeken való vacsorák és a díszes tányérok egyfajta státuszszimbólumként szolgálnak napjainkban.
Ez viszont önmagában nem újdonság. Az emberek mindig is megtalálták a módját annak, hogy az ételeket felhasználják tetszésük, vágyaik és státuszuk bemutatására. A múltban erre két kiváló példa az ananász és a zeller.
Ez is érdekelhet:Amikor a kenyér ára milliós tétel volt: a történelem 5 legdurvább hiperinflációja
Ananász-kultusz
Az ananászt egzotikus megjelenésének köszönhetően a presztízshez és a luxushoz társították. A sokaknak elsőre bizarr kinézetű gyümölcs 1668-ban jelent meg Nagy-Britanniában, és akkor kezdett igazán népszerűvé válni, amikor II. Károly hatalmának nagyságát próbálta vele fitogtatni.
Abban az időben Anglia és Franciaország heves vitában állt a Karib-térség szigetei miatt. Amikor a francia nagykövet meglátogatta Károlyt, hogy megvitassák a dolgokat, a király elrendelte, hogy Barbadosról szállítsanak neki ananászt, majd azt a vacsoránál egy gyümölcspiramis tetejére ültette. Ezután feldarabolta és megette. Ezzel a tettével pedig megerősítette Anglia globális hatalmának hatókörét.
A gyümölcsöt „királyfenyőnek" hívta, és még egy festményt is készítettett magáról, amelyen a királyi kertész bemutatja neki az áhított mannát.
John Rose, a király kertésze, amint II. Károlynak ananászt ajándékoz
De miért volt ekkora hatása?
A grúz korszakban már az angolok is megpróbáltak saját ananászt termeszteni, viszont mire egy gyümölcs ténylegesen megérett közel 2 millió forintra becsülték az értékét. A nemesek aggódni kezdtek. A méregdrága finomság elfogyasztását pazarlásnak tekintették, ezért a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy az ananászokat díszként mutogatják, és addig adják tovább egyik partiról a másikra, amíg el nem rohadnak.
Erre válaszul különféle szakemberek elkezdtek ananászállványokat és talapzatokat gyártani. Ezek az eszközök lehetővé tették, hogy a gyümölcs mesés dekorációja legyen az asztalnak, amit a vendégek megcsodálhatnak. A korabeli katalógusok tele voltak egyedi formatervekkel, amelyeket a vásárlók böngészhettek.
Sőt, külön ananászboltok nyíltak országszerte, az emberek pedig elkezdték a hónuk alatt hordani a gyümölcsöt státuszuk jelképeként.
Szimbolikus értékük olyannyira nagyra becsült volt, hogy a szállítóként dolgozó cselédeket veszélyforrásnak tekintették, hiszen féltek, hogy ellopják őket.
Épp ezért nem meglepő: 1807-ben az Old Bailey bíróságon több tucat ananászlopásért indítottak eljárást. Akadt olyan is, akit éppen emiatt száműzetésbe küldtek Ausztráliába.
Olvasd el ezt is! Utolsó vacsora: ezt fogyasztották a Titanic utasai a tragédia előtt
A gyümölcs a viktoriánus korszak beköszöntével és az ipari forradalom térhódításával veszített társadalmi jelentőségéből, hiszen a gőzhajók rendszeresen és egyre nagyobb számban importálni kezdték a gyarmatokról. Elterjedése jelentősen csökkentette az árát, és megnyitotta a fogyasztását a munkásosztály előtt. A felsőbb osztályok elkerülhetetlenül új élelmiszert kerestek, hogy megkülönböztessék magukat a „pornéptől". Ekkor egy új korszak vette kezdetét, a zellermánia beköszöntött.
A zeller felemelkedése
A zellert először az 1800-as években termesztették Nagy-Britanniában, Kelet-Anglia vidékein. Előállítása rendkívül munkaigényes volt, mivel árkokat kellett építeni termesztéséhez, és rendszeresen ki is kellett ásni, hogy megőrizzék a szár fehérségét. E nehézségek miatt ritka és drága zöldségként vált hírhedté a viktoriánus kori Nagy-Britanniában, darabja pedig körülbelül 80 ezer forintba került.
Az ananászhoz hasonlóan a felsőbb osztály ódzkodott a fogyasztásától, tekintettel a termesztésével járó költségekre. Ennek eredményeképpen a ravasz gyártók zellervázákat kezdtek készíteni. Az egész zellercsokrot megtisztították és lekaparták, majd a zellervázába helyezték.
A zeller is a tolvajok célpontjává vált. A helyi újságok pedig rendszeresen számoltak be olyan történetekről, amelyekben férfiakat két hónap kényszermunkára ítéltek a zöldség ellopásáért.
Azonban a zeller csillogásának fénye is hamar halványulni kezdett.
Az 1880-as évek végére az ára csökkenni kezdett, mivel egyre könnyebben termeszthető fajták jelentek meg. Ennek eredményeképpen inkább fogyasztani kezdték, mintsem csak nézegetni. Ez vezetett ahhoz, hogy a 20. század fordulójára a zöldség már a legtöbb brit szálloda és étterem étlapján fel-feltűnt, de a Titanic első osztályú kabinjaiban is felszolgálták.
A brit felsőbb osztály pedig áttért az olyan francia luxuscikkekre, mint a szarvasgomba és az osztriga. A zelleres vázák eltűntek, a zeller viszont itt maradt, mint egy kevésbé népszerű, fura ízű gyökérzöldség.
