Még ma is kultuszfilm, pedig kapkodva készült az eredeti Alien

Ridley Scott 1977-ben mutatta be első nagyjátékfilmjét, a Párbajhősöket, rendezőként azonban akkor még csak félve próbálta megújítani a filmezést. Második rendezése, A nyolcadik utas: a Halálnak köszönhetően azonban szinte rögtön bekerült a népszerű filmkészítők közé. Érdekesség, hogy a folytatást James Cameron, a harmadik részt David Fincher rendezte, Ridley Scott pedig nem nyúlt a történethez egészen 2012-ig, onnantól ugyanis két előzményfilmet készített: először a Prometheust, majd 2017-ben mutatták be az Alien: Covenant-filmet.

A rendező a Vanity Fairrel készült visszatekintő interjúban elmesélte, hogy annak ellenére, hogy az Alien-franchise mellett az eredeti Szárnyas fejvadász is az ő keze munkája, sajnálja, hogy nem rendezhette meg egyik film közvetlen folytatását sem. Elmondása szerint nem azért, mert nem akarta, hanem mert valójában a producerek fel sem kérték. A beszélgetés során hozzátette, nem örült annak, hogy más rendezők nyúltak bele a munkáiba, ám bizonyos idő elteltével, amikor az ember már megváltozott és más dolgokkal foglalkozik, nem feltétlenül akar visszatérni egy korábbi munkájához.

Ez is érdekelhet! Úgy tűnik, történelmileg pontosabb lesz a Gladiátor 2. része

Két franchise szerzője is vagyok. A legtöbb hollywoodi rendező, pláne az én szintemen, sosem engedte volna ki a kezei közül ezeket. Viszont A nyolcadik utas: a Halál csupán a 2. filmem volt, úgyhogy nem volt sok választásom. A Szárnyas fejvadász pedig a harmadik, ekkor sem volt beleszólásom, mert nagyon keménykezű producerekkel dolgoztam együtt. Ez egyfajta gesztus volt az ipar részéről, hogy: »Üdv Hollywoodban!«.

A film írói, Dan O’Bannon és Ronald Shusett több filmstúdiónak is elküldték az Alienről szóló forgatókönyvet, ám a legtöbb visszadobta azt, köztük a Fox is, hiszen akkoriban nem különösebben volt népszerű a műfaj. 1977-ben azonban minden megváltozott, amikor bemutatták a mozikban A Star Wars – Egy új remény című epizódját, ami olyan népszerű volt, hogy onnantól kezdve a science fiction azonnal népszerűvé vált. Így végül a Fox mégis zöld utat adott az Alien-film elkészítéséhez.

Kiábrándító befejezése is lehetett volna a filmnek

Ridley Scott az American Cinematographer magazinban megjelent esszéjében értekezik a film fizikai nehézségeiről és technikai bonyodalmairól. Elmesélte, hogy nagyon szigorú tempóban kellett haladniuk az előkészületekkel, hiszen mindössze négy hónap állt rendelkezésükre a forgatásig, ahogy a büdzsét is ügyesen kellett beosztaniuk. A film befejezéséről azonban Ridley Scottnak egészen más elképzelései voltak, mint a producereknek. A rendező verziója szerint a végső összecsapás során az űrlény Ripley felé rohan és betöri a szkafandere sisakját, majd letépi a fejét. Ezután elfoglalja Ripley ülését és Dallas kapitány hangján beszél a rádióba:

Kijelentkezem, remélhetőleg felvesz majd a hálózat.

Nem túl meglepő tehát, hogy a komor és sötét végkifejlet nem tetszett a stúdiónak, így a producerek azt mondták Scottnak, hogy ha nem pozitív befejezést kap lesz a film, akkor veheti is kabátját. Utólag a rendező maga is elismerte, hogy sokkal jobb lett így a film vége, mint az ő eredeti verziója.

Ridley Scott különös színészvezető módszereket alkalmazott  

A rendező a film elkészítéséhez olyan filmekből inspirálódott, mint a 2001: Űrodusszeia, amely vizuális ihletként szolgált vagy A texasi láncfűrészes mészárlás, amely erőszakosságával adott ötleteket. A forgatás során Scott szerint a film egyik legfontosabb eleme a borzongatás, így létfontosságúnak tartotta, hogy a színészek hihetően játszák el a rémületet. Emiatt szerette volna, ha a forgatáson is kellemetlen és feszélyezett a hangulat, melyet különböző trükkökkel próbált fenntartani. Növelni akarta a klausztrofóbia érzését a színészekben, hiszen az űrhajó díszlete egészen apró volt,

de ő minden egyes nap titokban kicsit közelebb húzta egymáshoz a falakat, hogy még kisebb és nyomasztóbb legyen a tér.

A film cselekménye során a karakterek között egyre nagyobb a feszültség, hiszen nem értenek egyet alapvető dolgokban, valamint egyre bizalmatlanabbá válnak egymással szemben. Hogy minél jobban gerjessze a feszültséget, a rendező megkérte Yaphet Kotto és Ian Holm színészeket, hogy kicsit ellenségeskedjenek Sigourney Weaverrel, akit a jelenetek közötti szünetben végig cukkoltak a színészi kvalitásaival. Végül Weaver ennek köszönhetően nyújtotta a kiemelkedő alakítását.

Ajánljuk figyelmedbe! Az Oscar-díjas Michelle Yeoh-va lérkezik az új Blade Runner-sorozat

Technikai újítások, nehézségek

Mivel ebben az időben még bőven nem léteztek olyan számítógépes effektek és digitális megoldások, melyeket ma szinten minden filmben alkalmaznak, így fizikailag kellett létrehozni a szörnyeket és a jelmezeket. Eredetileg a kifejlett példányok bőrét átlátszó anyagból szerették volna létrehozni, a fejük belsejébe pedig élő bogarakat és lárvákat helyeztek volna el. Ez azonban megvalósíthatatlan feladatnak tűnt, így elvetették az ötletet. Végül különböző nehézségek miatt váltak meg az Alien szemétől is.

Ma már nem számít újdonságnak a művészetben, hogy embereket és robotokat gyúrnak össze különféle tematika szerint, gondoljunk csak a japán művészre, Hajime Sorayamára. A hetvenes években azonban hatalmas újdonságnak számított a gép és az ember összeolvadása, mellyel az illusztrátor H. R. Giger kísérletezett. A festő és Dan O’Bannon Alejandro Jodorowsky híres, el nem készült Dűne-projektje során találkoztak, ahol az írónak annyira megtetszett Giger munkája, hogy miután leállt a film forgatása, rögtön felvette, hogy az Alien kialakításán dolgozott. Neki köszönhető az idegen bolygóról származó lény kinézete, melyet a mai napig használnak a folytatásokban. Érdekesség, hogy a kicsi, még nem kifejlett egyed belsejét, amelyet Ash, a robot boncol fel, kagylóból, osztrigából és bárányveséből készítették. Az űrlénytojás belsejét, ami Kane-t megtámadja, szarvasmarhaszívből, gyomorból és juhbélből hozták létre.

Az előkészületek Scott szerette volna, ha robotika segítségével megépítik és mozgatják a kifejlett szörnyet, hogy élethű hatást keltsen. A kor technikái azonban jelentős korlátokat szabtak, hamar rájöttek, hogy nem fog menni. Végül azt a megoldást választották, hogy egy jelmezbe bújt színész mozgatja majd a testét, amit a több mint két méter magas Bolaji Badejo játszott el. Emiatt is van az, hogy a kész filmben csak kevésszer látjuk a szörnyeteget, hiszen azokban a jelenetekben, amelyekben sokáig mutatják tetőtől talpig mozgás közben, jól kivehető az emberi alak, ami tönkreteszi az illúziót. Nagyon figyeltek arra, hogy milyen szögekből vették fel a szörny jeleneteit, például frontálisan sosem látjuk az arcát, pont azért, hogy minél élethűbbnek és ijesztőbbnek hasson. A film utolsó részét iszonyatosan nehéz volt felvenni, hiszen a színész olyan magas volt, hogy alig fért el a díszletben, pláne amikor az űrhajó falán bujkál. Az űrhajó azon részét teljesen át kellett a végén alakítani, mégpedig Badejo mérete szerint, hogy könnyen elférjen és mozogjon. Az űrlény fejét a korábban a King Kong filmben is dolgozó szakember, Carlo Rambaldi alkotta meg animatronika segítségével úgy, hogy 900 mozgatható része legyen, például az állkapcsa, a szája belső része.

Egyébként érdemes végig ülni a filmet, amíg a stáblista is elgördül, ugyanis utána egy hangeffekt hallható, amint kinyílik egy űrlény tojás.

(Források: The American Cinematographer, All The Right Movies, Collider, All the Right Movies)