Alien-franchise
Fotó: Shutterstock

Újabb Alien-alkotás érkezik 2025-ben – már az előzetest is megnézhetjük

1979-ben jelent meg Ridley Scott rendezésében A nyolcadik utas: a Halál, amely azonnal minden idők egyik legsikeresebb filmjévé vált. Az elmúlt 45 évben szinte semmi nem kopott a történet körül kialakult kultusz, így talán az sem meglepő, hogy megannyi filmes folytatás után 2025-ben sorozat formájában tér vissza a franchise.

Ugyan idén, 2024-ben mutatták be mozikban az Alien: Romulus című filmet, máris új durranásra készül az űrlényes filmuniverzum, Alien: Earth címmel és Noah Hawley rendezésében ugyanis 20025-ben érkezik az első Alien-sorozat.

Az első teasert már meg is nézhetjük

Az Alien: Earth cselekménye az eredeti film előtt 2 évvel, 2120-ban játszódik. Érdekessége, hogy a korábbi alkotásoktól eltérően a helyszíne a Föld. A történet leírása alapján egy titokzatos űrhajó zuhan le a bolygón. Ennek következtében egy fiatal nő és egy „szedett-vedett“ katonai csapat sorsdöntő felfedezést tesz, amely során szembekerülnek a bolygót valaha ért legnagyobb fenyegetéssel – írja a Slash Film.

A sorozat főszereplője Sydney Chandler, akit korábban a Nincs baj, drágám című filmben láthattuk, mellette feltűnik még Alex Lawther (A ki***tt világ vége), Essie Davis (A Babadook) és Timothy Olyphant (A törvény embere).

A sorozat pontos premierdátumáról még nincsenek információk.

A figyelmetekbe ajánljuk