Az ABBA 1979-ben, Londonban.

Az ABBA pert indít a saját tribute zenekara ellen

Az ABBA nagyon rossz szemmel nézi az ABBA MANIA nevű tribute zenekar tevékenykedését.


Az ABBA ugyan visszatért, de az együttes nem örül az ABBA MANIA nevű tribute zenekarnak. Aligha ez az első olyan cover banda, amely a legendás svéd együttes slágereit dolgozza fel, de ebben az esetben nem is a dalok használatával, hanem a névvel van a probléma. Az ABBA beperelte az ABBA MANIA-t szerzői jogok megsértése miatt, mondván, hogy a tribute zenekar „parazita és [rosszhiszemű]" módon használja az ABBA szót a nevében.

A svéd kvartett szerint a tribute zenekar neve „arcátlan kísérlet" arra, hogy kihasználják a renoméjukat. A zenekar azt is állítja, hogy az ABBA MANIA azzal, hogy a „hivatalos" és „eredeti" kifejezést számos marketinganyagában, weboldalán és közösségi médiafelületén is használja,” azt a benyomást kelti a fogyasztókban, hogy az ABBA és az ABBA MANIA között valamiféle kapcsolat vagy szponzoráció áll fenn".

Az ABBA MANIA honlapján egyértelműen leírják, hogy „az ABBA MANIA semmilyen módon nem áll kapcsolatban a Polar Music-kal vagy az ABBA-val, és nem is támogatja azt". Ezt nehéz nem észrevenni, mivel minden oldal tetején fel van tüntetve. De ez még mindig nem volt elég ahhoz, hogy az ABBA leszálljon róluk. A perben a svéd együttes azt állítja, hogy megkérték a tribute zenekart, hogy változtassák meg a nevüket, de az ABBA MANIA tagjai ennek a kérésnek nem voltak hajlandóak eleget tenni, ezért jogi lépéseket fognak eszközölni.

Bár vannak más ABBA tribute bandák is, jelenleg az ABBA MANIA a legnagyobb. Ők 2002-ben 12 estén át léptek fel a londoni West Endben, és 1999 óta aktívak. Tehát nem arról van szó, hogy csak azért alakultak, hogy pénzt csináljanak az ABBA visszatéréséből .

Forrás: AV Club

A figyelmetekbe ajánljuk