Kozmikus kitöréstől ragyogott egykor az éjszakai égbolt. Ugyanis a Tejútrendszer közepén lévő fekete lyuk elnyelt egy nagy gázfelhőt, ami elképesztő energiájú kitöréssel járt.
Manapság a galaxisunk közepén lévő óriási (szupermasszív) fekete lyuk viszonylag nyugodt. Tömege akkora, mint négymillió Napé, és a Nyilas csillagképben tanyázik tőlünk 26 ezer fényévnyire, ami megnyugtató távolság. De 3,5 millió évvel ezelőtt olyan gigászi kitörést produkált, hogy még a Tejútrendszer középpontjától 200 ezer fényévre lévő Magellán áramlat is felragyogott. Két lábon járó őseink pedig bizonyára látták, ahogy fényesen izzik az éjszakai égbolt.
Korunk kutatói úgy jöttek rá erre, hogy az áramlatot vizsgálva – amelyet egykor a Kis Magellán felhőből szakított ki galaxisunk – elektronjaitól megfosztott, azaz ionizált gázokat találtak. A Magellán áramlat erőteljes és kiterjedt ionizáltságát pedig nem indokolja semmi „hétköznapi" kozmikus esemény, csak egy igen intenzív sugárzás. Erre pedig a legkézenfekvőbb magyarázat a Tejút közepén lévő fekete lyuk úgynevezett Seyfert-kitörése, ami kemény gamma-sugárzással jár.
Becslések szerint 100 ezer Nap tömegű hidrogéngáz-felhőt nyelt el a lyuk 3,5 millió éve, és a robbanásszerű kitörés a galaxis északi és déli pólusának irányában terjedt. A Földről nézve pedig a Tejút széles sávja felragyogott, sőt az egész éjszakai égboltot szórt fény világította meg. A jelenség akár egymillió(!) évig is tarthatott, és bizonyára ekkor jött létre a két rejtélyes és hatalmas Fermi-buborék galaxisunk síkja fölött („északon" és „délen"). Ezek a fél égboltnál nagyobb területet fednek le, s máig sugároznak a röntgen- és gamma-tartományban.
