Hamu és Gyémánt 2002. tél / Miklóska Zoltán

Kováts Adél: „Nem vagyok megasztár alkat”

Külsőről és belsőről, bulvármédiáról és jótékonykodásról beszélgettünk Kováts Adéllal. A színésznő születésnapja alkalmából részleteket mutatunk a 2013-ban vele készült interjúnkból.


„A külső csak belépő: a színészet nem szoborműfaj”

Jót tesz az egy színésznőnek, ha már főiskolás korában „bájos leányként" könyveli el a szakma?

Hamvas arcot nézni öröm. Ennek köszönhettem, hogy hamar ismert és népszerű lettem, tévéjátékokba, újságok, magazinok címlapjára kerültem. De a külső csak belépő, hiszen a színészet nem szoborműfaj. A belső munka izgatott már fiatalon is, amikor naivaként kosztümös szerepeket játszottam ondolált hajjal. Persze élveztem a sikert, s olykor, tudva, hogy legutóbb milyennek szerettek a nézők, igyekeztem hasonlót alakítani. Mert hát a színész azt szereti, ha szeretik. Egy barátom mondta a Kurázsi mama valamelyik előadása után: „Adél, az a jó, hogy leszarod, hogy nézel ki."

Mire ön?

Az jutott eszembe, elég régen teszek rá, hogyan nézek ki… Na, most biztos felszisszen az olvasó, hogy ez a szöveg nem illik hozzám, mindegy. A lényeg: a külsőségeknek való megfelelés rátakar a tehetségre, pusztítja a talentumot. Ráadásul olyan csapda, ami nem csak fiatal lányokra leselkedik.

A férje szerint ön otthon, indulás előtt fél órát elpepecsel az utolsó kiegészítő kiválasztásával. ez nem a „teszek rá" kategória.

Az más.

Mert?

Mert más.

Ja, így már értem. Decens krémruhában ül itt.

Szervét Tibi mondta nekem egy ilyenre a múltkor: „Szeretem, amikor szaloncukornak öltözöl." Pedig sok minden vagyok, de negédes biztos nem. Szeretem komfortosan érezni magam, és ez nálam összefügg azzal, hogy mindig az alkalomhoz illően öltözöm. Hiszek az elcsépelt mondásban: a stílus maga az ember.

„Sosem vagyok bántó, de nem is kedveskedem”

Hamu és Gyémánt 2018. ősz / Lábady István

Nem úgy mozog, mint egy sztár.

Ez most dicséret, vagy kritika?

Kováts Adélnak nyoma sincs a bulvárban.

Vagy úgy. Akkor dicséretnek veszem. Pontosítsuk így az állítást: nem vagyok megasztár alkat. Szerencsére akadnak, akik nem az olcsó megjelenést igénylik, számukra tán én is sztár vagyok.

Szerepelne sűrűbben a bulvárban?

Nem vágyom oda.

„Elutasítónak, durvának kell lenni, ha intimpistáskodik az újságíró. Elsőre le kell csapni a telefont, és nem lesz második kísérlet" – Mácsai Pál egy interjúban mesélte, hogy ez a bulvárirtó módszere. És az öné?

Nekem semmiben sem állna jól az ilyen radikális elintézési mód. És persze változom is. Bizonyos újságokban pár éve még szerepeltem, ma már nem akarok. Az ottani megjelenés előnnyel nem jár, bosszúsággal annál inkább. Rengeteg energiámat vitte el, hogy gatyába rázzak interjúkat. Folyton az járt az eszemben, jobb lenne, ha eleve magam írnám a szöveget, én venném föl érte a gázsit, és persze az menne nyomdába, amit én akarok. Egyre kevésbé tolerálom a felkönnyített csacsogást indifferens, vagy éppen túl személyes ügyekről: konyhaproblémákról, családi életről. Ezek a lapok teszik a dolgukat, de közben olyanok, mint megannyi farkas: becsúsztatják a lábacskájukat, s egyre beljebb araszolnak. Nem hagyom.

Elnézik önnek, nem bántják érte. Nem merik?

Hideg és távolságtartó vagyok, ez hírlik. „Maga olyan megközelíthetetlen." Hülye sztereotípia. Ami persze nyilván kialakult valamitől.

Mitől?

Sosem vagyok bántó, de nem is kedveskedem. Sem a bulvárral, sem a magánéletben.

A magánéletben sokat zaklatják?

Minden visszautasítás önmagában kellemetlen, de ahhoz nagyon alpárian kell viselkedni velem, hogy egyértelműen lenyessem a másikat. Úgy érzem, gyöngítene, ha olyan erőt mutatnék, ami nincs meg bennem. Ha valaki leállítható normálisan, miért bántsam meg az önérzetében? Ami pedig a sajtóbeli híremet illeti: a múltkor egy újságíró véletlenül nemcsak a velem készült interjút küldte át e-mailen, hanem a kísérőlevelet is, amelyet a szerkesztőjének szánt. Ebben az áll rólam: „Híresen pipifakszos."

Pipifakszos?

Igen, az vagyok, tudom. Először nevettem rajta, aztán rájöttem: amit én a saját igényességemnek élek meg, az mások számára olykor pipifakszosságnak tűnhet, hiszen nehezítem a munkájukat.

Két kérdés szinte az összes önnel készült interjúban fölvetődik. A külseje, valamint az, hogy koraszülött gyermeket nevel. Unhatja az állandó köröket.

Laurát jó ideje nem teszem ki a nyilvánosságnak. Ezzel együtt válaszolok, ha kérdeznek róla, hiszen tudom, remélem, ezzel erőt adok másoknak.

Amikor keresik, javasolhatná a bulvárnak: írjanak a Bátor Táborról.

Hiába tenném, a jótékonykodás nem érdekes téma. A bulvárba nem férne be. Más lapokba azért szerencsére igen.

Ön segíti a Bátor Tábor és a Mosoly Alapítvány munkáját.

Viszont nem foglalkozom beteg gyerekekkel, mert nincs időm a képzésekre, a jelenlétre. És lelkileg is rettentő nehéz volna újra és újra belemenni azokba a helyzetekbe, amelyekben otthon tizennégy éve benne élek. De az mindenképpen jó az alapítványoknak, hogy rajtam keresztül némi plusznyilvánossághoz jutnak.

A teljes interjú a Hamu és Gyémánt magazin 2013. tavaszi lapszámában jelent meg.

Szerző: Nagy József

Friss

twitter/starmil_admin

Felszállt a Holdról, és már úton haza a kínaiak űrszondája

Ahhoz képest, hogy több évtizedes történelmet írtak, rekordgyorsan megjárták a Holdat, és az űrszonda már úton van a Földre.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk